„A Liverpool jelenleg a világ legjobb csapata, szóval azért a jó teljesítményre lehetett számítani, persze a Jürgen Klopp, Arne Slot cseréről nem tudtuk, mi sül ki belőle” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában Szoboszlai Zsolt.
Hála istennek, az eredmények folyamatosan jöttek, a többiek bukdácsoltak, és így a bajnokságban kialakult egy viszonylag nagy előny. De hosszú még az idény, és nincs tuti meccs.
Úgy tudja, Slot minden játékossal leült beszélgetni, és számítani lehetett arra, hogy a magyar válogatott középpályás fontos szerepet kap majd a szezon során. Ugyanakkor édesapaként és futballszakemberként nagyon kritikus a fia teljesítményét illetően, szerinte van még benne bőven plusz.
„Kérdés, hogy ezt ki tudja-e hozni magából, az edző bele tud-e úgy piszkálni a lelkivilágába, hogy még többet nyújtson” – mondta, hozzátéve, hogy támadásban még egyértelműen lát fejlődési lehetőséget.
Arra a kérdésre, hogy mennyire jutnak el hozzájuk a visszhangok a sajtó vagy a kommentelők részéről, úgy válaszolt, a fia ezt már nagyon jól kezeli, még ha néha bele is olvas valamibe, jókat mosolyog.
Nekem sok problémám van bizonyos cikkekkel vagy fórumokkal, rengeteg olyat írnak le, ami valótlan és sokat árt. A róla megjelenő írások, találgatások hetven százaléka nem igaz. Akik ezeket leírják, nem is tudják, mekkora kárt tesznek. De nemcsak a cikkek szerzőivel vagy megosztóival van baj, hanem akik reagálnak rá. Néha elpattan a húr, és akkor én is megnyilvánulok.