A sereghajtó Kecskemét a második félidő nagy részében emberhátrányban játszva, a ráadásban értékesített büntetővel 1-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeg csapatát vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 18., idei első fordulójában.
A kiesési rangadó zalaegerszegi mezőnyfölénnyel indult, a hazaiak ugyanis kissé átengedték a területet riválisuknak, és labdaszerzésből akartak építkezni. A két csapat taktikája kioltotta egymást, a vendégek a támadóharmadban teljesen hatástalannak bizonyultak, ugyanakkor a vesztett labdák után gyorsan vissza tudtak rendeződni, így a házigazda támadásaiban sem volt veszély.
A második játékrész élénkebb iramban indult, mindkét együttes igyekezett lendületesebben támadni, a játék azonban továbbra is mindkét oldalon pontatlan volt, így csak egy-két lehetőségig jutottak a felek. A félidő közepén aztán a ZTE váratlanul emberelőnybe került Berki meggondoltan talpalása után, amely öt percen belül a második sárga lapot érő megmozdulása volt.
A folytatásban zalaegerszegi rohamokra lehetett számítani, Márton Gábor együttese azonban semmivel sem tudott veszélyesebb lenni, mint addig, fölénye meddő volt, és gyakorlatilag komoly helyzet nélkül zárta a meccset –ráadásul még az egy pontot sem tudta megtartani, mivel a ráadásban a Ferencvárostól érkezett Esiti kezezése miatt megítélt büntetőt Pálinkás magabiztosan értékesítette.
A KTE így öt mérkőzésesre javította veretlenségi sorozatát, míg a tizedik ZTE továbbra is nyeretlen idegenben a szezonban.