Nikitscher Tamás a spanyol élvonalban szereplő Real Valladolid csapatában folytatja pályafutását,
A csapatváltás nem volt zökkenőmentes, beletelt egy kis időbe, míg a Valladolid el tudta érni, hogy beregisztrálhassa a hatszoros válogatott játékost. Mostanra viszont minden akadály elhárult, így Nikitscher csatlakozott a La Liga sereghajtójához.
Nikitscher Tamás 2023 januárjában érkezett Kecskemétre. Azon a nyáron súlyos sérülést szenvedett, amiből csak 2024 áprilisában tért vissza, fokozatosan kapta a terhelést, majd kihagyhatatlan tagjává vált a kecskeméti kezdőcsapatnak. Bár a KTE a mostani szezonban csak szenved, Nikitscher Tamás a játékával meggyőzte Marco Rossit is, szeptemberben, csereként debütált a válogatottban, azóta pedig mindegyik Nemzetek Ligája-mérkőzésen kezdett.
„Szavakkal nem lehet leírni, hogy ez mit jelent nekem, biztosan kell még idő, mire tudatosul bennem. Elképesztően hálás és boldog vagyok, hogy megvalósulhatott ez a dolog. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert Kecskemét a második otthonom lett, melyet most elhagyok. (…)
Ugyanakkor egy olyan lehetőséget kínált nekem az élet most, amit ha nem próbálok meg, biztosan ott motoszkált volna mindig a fejemben
– búcsúzott a kecskeméti klubhonlapon Nikitscher.
Nikitscher a második magyar labdarúgó, aki az NB I-ből szerződött a spanyol La Ligába. Korábban ez Pintér Ádámnak sikerült, aki 2010-ben az MTK-tól került a Zaragozához. Yaakobishvili Antal játszott magyarként legutóbb a spanyol élvonalban egy meccsen a Gironában, de ő nem lépett pályára az NB I-ben, míg Vadócz Krisztián 2008-ban a holland NEC-től szerződött az Osasunába, melyben 2011 nyaráig 71 meccsen szerepelt a La Ligában. Pintér Ádám pedig 44-szer játszott a spanyol élvonalban.
A Real Valladolid a La Liga 22. fordulójában idegenben, a Villarreal otthonában lép pályára. A csapat helyzete finoman szólva sem könnyű, ugyanis jelenleg hat pont a hátránya a még bennmaradást érő helyen álló Alavés mögött. Az együttes az elmúlt években ingázik az első és a másodosztály között.