A bajnoki címért harcoló Ferencvárostól a kiesés ellen menekülő Kecskeméthez került kölcsönbe a 30-szoros magyar válogatott védő, Botka Endre.
Botka az ősszel minden sorozatot számolva összesen 11 meccsen jutott szóhoz, és ezeken 511 percet töltött a pályán, vagyis átlagosan nagyjából egy félidőt.
„A töréspont az Anderlecht elleni meccs volt, ott éreztem, hogy milyen rossz teljesítményre vagyok képes, ha nincs meg a bizalom. Utána volt a Nice elleni becserélés.
Nem is az fájt, hogy tíz másodpercre küldtek be, hanem, az, hogy edző arra hivatkozott, hogy nem tudta, mennyi idő van még hátra – ezt nem tudtam elfogadni, és akkor már biztos voltam benne, hogy váltani kell
– nyilatkozta Botka az M4-nek adott interjúban.
Azt is hozzátette, megint érezni akarja, hogy fontos, és szüksége van arra, hogy folyamatosan játsszon. Bár az őt keveset játszató Pascal Jansen távozott a Fraditól, amely Robbie Keane személyében be is jelentette az új edzőjét, Botka már elígérkezett Kecskemétre.
„Nem akartam teljesen elszakadni a Fraditól, ezért kapóra jött a kölcsönlehetőség. Másrészt nem kellett elköltöznöm otthonról, 2014-ben pedig szerepeltem már Kecskeméten” – indokolta meg a választását a védő, akit Gera Zoltán, a Kecskemét edzője is nagy erőkkel csábított a klubhoz. Botka számára nem lesz ismeretlen a kecskeméti közeg, hiszen 2014 őszén akkor klubja, a Honvéd a KTE-nek adta kölcsön.
A 11 pontjával az NB I utolsó helyén szerénykedő Kecskemét idei első tétmeccsét február elsején vívja (jelen állás szerint az első 2025-ös forduló összes meccsénél ez a dátum szerepel az MLSZ adatbankjában), amikor a Zalaegerszeg lesz a vendége.