Magyar foci

Bejelentette a Kecskemét a Fradi-játékos szerződtetését

Magyar válogatott védővel erősített a Kecskeméti TE élvonalbeli labdarúgócsapata, amely a várakozásoknak megfelelően a nyárig kölcsönvette a Ferencváros labdarúgóját, Botka Endrét.

„Nagyon kellemes emlékeim vannak Kecskemétről, rengeteg barátot szereztem itt annak idején, egy nagyon jó edzővel dolgozhattam, akivel szintén baráti a viszonyom, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Mondhatjuk azt, hogy innen indult el a felnőtt karrierem. Hatalmas bizalmat kaptam akkor a klubtól, amit most szeretnék törleszteni.

Tisztában van vele mindenki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de bízom benne, hogy tudok segíteni azzal, hogy most újra itt vagyok

– nyilatkozta a klub honlapján a 30-szoros válogatott Botka.

A 30 éves játékos a Honvédban mutatkozhatott be az élvonalban a 2013-2014-es idény végén, de 2014 nyarán Kecskemétre került kölcsönbe. Ott vált stabil NB I-es játékossá, ősszel 16 bajnokin és hat Magyar Kupa-, illetve Ligakupa-találkozón lépett pályára, mindannyiszor kezdőként. Első élvonalbeli gólját éppen kecskeméti színekben szerezte, emellett kiosztott egy gólpasszt is, s mivel kitűnően teljesített, télen a Honvéd már vissza is rendelte.

Kispesten két éven keresztül alapember volt, majd nyolc évet töltött a Ferencvárosban, ahol a kispesti aranyérem után hat bajnoki címet és Magyar Kupa-elsőséget is szerzett.

Kapcsolódó
„Még találkozunk” – üzente a Fradi-szurkolóknak a válogatott védő
Botka Endre legutóbbi bejegyzése alapján biztosra vehetjük, hogy a télen csapatot vált.
Olvasói sztorik