Jakab János, az NB II-ben nyolcadik helyen telelő Budafok tiszteletbeli elnöke adott interjút a klubhonlapnak, a legérdekesebb rész pedig az, amit az edzőhelyzetről mondott. A Budafoknál ugyanis a negyedik fordulót edzőt kellett váltani, Dajka László ugyanis azt követően lemondott, hogy csapata 5-0-ra kikapott a Kazincbarcikától. Eleinte ideiglenesen, majd végleg Nikházi Márk vette át a helyét.
„Nagyon váratlanul ért és meglepett Dajka László lemondása, ráadásul nem is személyesen közölte velem, hanem a tévéből tudtam meg.
Huszonnyolc edző jelentkezett a megürült posztra, sorolhatnám a neveket,
de örülök, hogy saját erőből oldottuk meg. Egyébként is híve vagyok a fiatal edzőknek, Nikházi Márk nemcsak nagyon tehetséges fiatalember, de jó ember is, akinek még tapasztalatot kell gyűjtenie ebben a szakmában. Szép jövőt jósolok neki, ugyanakkor azt tanácsolom neki, hogy ha a vártnál jobban is szerepelünk, ne akarjon elmenni, mert az rossz irány, a szamárlétrán igenis végig kell menni” – üzente meg a 35 éves vezetőedzőnek Jakab János, akiről a 444 2020-ban azt írta: „Orbán Viktor egyik első edzője volt az Erdért csapatánál a ’80-as években, és később is megőrizte bizalmas viszonyát a politikussal, olyannyira, hogy éveken keresztül személyi edzőként dolgozott mellette, az 1998-tól kezdődő ciklusban pedig személyi titkára volt a miniszterelnöknek, diplomataútlevelet is kapott”, emellett pedig a felcsúti Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke.