Botka Endre biztosan csapatot vált a télen, legalábbis a válogatott védő vasárnapi Facebook-bejegyzése megerősíteni látszik az elmúlt napok híreit.
8 év. Majdnem napra pontosan ennyi ideje, 2017 januárjában igazoltam a Ferencvároshoz. Azóta tudom: jól döntöttem. Hat bajnoki címet nyertem a csapattal, szerepelhettem az Európa-ligában, a Bajnokok Ligájában és a Konferencialigában is. Örökké hálás leszek a rengeteg szeretetért, amit tőletek, szurkolóktól kaptam! Még biztosan találkozunk
– üzente a 30 éves, 30-szoros magyar válogatott labdarúgó.
Botka Enre alig játszott a mostani szezonban, mindössze 11 mérőzésen lépett pályára, hatszor csereként, míg további három alkalommal lecserélték. Bár Pascal Jansent, a Fradi vezetőedzőjét kivásárolták a szerződéséből, Botka mégis a váltás mellett dönt, a hírek szerint az NB I sereghajtójánál, a Kecskemétnél folytathatja – korábban már játszott a KTE-nél kölcsönben, még kispesti játékosként, 2014-ben. A kecskemétiek jelenlegi vezetőedzője, Gera Zoltán és Botka még játszottak együtt az FTC-ben.
Az említett hat bajnoki cím mellett kétszer a Magyar Kupát is magasba emelhette a Ferencvárosnál.