Magyar foci

Nem az alapján igazolna az Újpest, hogy ki kinek a kije

Koszticsák Szilárd / MTI
Újpest-Ferencváros mérkőzés december 1-jén a Szusza Ferenc Stadionban
Koszticsák Szilárd / MTI
Újpest-Ferencváros mérkőzés december 1-jén a Szusza Ferenc Stadionban
Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő klub teljesítményalapú értékek mentén fog igazolni a jövőben.

Az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban azt mondta, nemcsak a sportszakmai oldalt, hanem a többi között az irodai hátteret, a klubról kialakult képet, a szurkolókkal folytatott kommunikációt is szeretnék javítani.

Értelemszerűen a fő fókusz mégis a sportszakmai fejlődésen van

– hangsúlyozta, megemlítve, hogy az idei évre az volt a célkitűzés, hogy az együttes az első hatban zárjon a pontvadászatban, így stabil felsőházi csapat legyen.

Kitért az erősítésekre is, amint felidézte, a nyári átigazolási időszakban tömeges igazolást hajtottak végre.

„Mostantól viszont a finomhangolás időszaka fog következni, ez a mostani téli időszakra is érvényes, majd aztán a nyári időszakra is. Azt gondoljuk, hogy két-három átigazolási ablakra szükségünk van ahhoz, hogy a keret olyan erővel bírjon, hogy az a nemzetközi porondra, az ottani jó szereplésre is alkalmassá tudja tenni a csapatot” – fejtette ki a klub első embere.

Elmondta, három-négy alapelvet kitűztek és ragaszkodnak is ezekhez.

„Egyrészt mi építünk a magyar játékosokra, a keretnek legalább a felét magyar játékosnak kell adnia” – emelte ki.

Fontosnak tartja a játékospolitikát irányító életkori szabályrendszert is: nyolcvan százaléknak 30 év alattinak, negyven százaléknak pedig 25 év alattinak kell lennie. Harmadikként megemlítette, hogy az utánpótlásból minden évben legalább egy, de inkább két labdarúgót szeretnének beépíteni a felnőtt keretbe.

Mi teljesítményalapú értékek mentén akarunk bárkit is igazolni, nem pedig az alapján, hogy ki kinek a kije, ki ajánlotta, miért lenne ez jó neki és nem nekünk. Csak saját magunkra, csak az Újpestre, csak a futballra koncentrálunk az igazolási politikánkban.

(MTI)

Kapcsolódó
„Valami nincs rendben Naby Keitával” – Kisteleki István a BVSC-ről, a Fradiról és az Újpestről
A szakmai igazgató szerint a BVSC-nél nem cél a feljutás, de ha összejönne, állnak elébe.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik