„Az Újpesti Dózsa túljutott a csúcson” – állapította meg a Népsport 1975. december 20-i számában, amikor az őszi szezon után értékelést készített. A sportnapilap gyakorlatilag páros lábbal szállt bele az előző hét bajnokságot megnyerő újpesti együttesbe, finomkodással semmiképp sem vádolhattuk a kritikust:
Csapatjátéka elszürkült, játékfelfogása megrekedt, stílusa megkopott, s nemzetközi mércével mérve már nem látszik olyan ütőképesnek, mint az előző években
– olvashatjuk a bírálatot.
A nagy Újpest valóban túljutott a csúcson – hét aranyérem után csak a bronzot szerezte meg, az arany a Ferencvárosé, az ezüst a Videotoné lett –, bár a hetvenes évek végén még kétszer megnyerte a bajnokságot. Az 1969 és 1975 között minden bajnokságot megnyerő lila-fehéreknek az 1975/76-os idényben volt baja elég: szétesett a védelem, új taktikát próbáltak begyakorolni a játékosok, vérfrissítésen is átesett a keret, melyet sérüléshullám és fegyelmi ügyek tépáztak. Már kész is volt a koktél, mely a bajnoki cím elvesztését okozta.
A Ferencváros ebben az idényben az Újpest hetes győzelmi sorozatát próbálja utolérni (utána következhet az MTK abszolút rekordja, a fővárosi kék-fehérek egymás után tízszer nyertek 1913/14 és 1924/25 között), és a 17. forduló után tulajdonképpen nem áll rosszul. Ugyan a Puskás Akadémia vezeti a bajnokságot, de a Ferencváros áll a vesztett pontok tekintetében a legjobban (van egy elhalasztott mérkőzése); és tavasszal várhatóan kisebb terhelést kap a keret. A hazai eredményesség csak kevéssel marad el az elmúlt évek őszi produkciójától – ezzel a témával már foglalkoztunk –, az őszi szezon vége azonban fejfájásra adhat okot sok fradistának.
A bajnokság favoritja egyébként is foghatónak tűnik – kevés a meggyőző siker, a hazai porondon a játék is nagyon akadozik, szinte minden igazán jó teljesítmény a nemzetközi porondon jött –, de az elmúlt években akkora volt az FTC erőfölénye, hogy egyszerűen nem volt kihívó. A Ferencváros az elmúlt hat idény legalacsonyabb pontszámával (63, 2022/23-ban) is megnyerte volna mind a hat bajnokságot. Csak négy csapat mondhatta el magáról 2018/19 és 2023/24 között a Fradin kívül, hogy bajnoki mérkőzései legalább felét megnyerte.
Ez annyira egypólusú bajnokságot mutat, hogy riválisokról komolyan vehetően nem is lehetett beszélni. A Fradi olyan pont/meccs átlagot hozott ebben a hatidényes ciklusban (2.02), amelynek a közelébe sem került senki.
Ez egyértelműen olyan dolog, amiben a fradisták bízhatnak: még ha féltávnál közvetlenül a Ferencváros nyakán – esetleg picivel előtte – volt egy csapat (mint a Kisvárda, a Paks vagy most a Puskás Akadémia), akkor sem bírta a versenyfutást. Viszont az eleddig nem fordult elő, hogy a közvetlen vetélytárs a második legerősebb keretű csapat (PAFC) legyen, és az sem, hogy ennyi pontot szerezzen az ősszel. Ráadásul a felcsútiak nagyon összeszokott csapatot alkotnak: Hornyák Zsolt 2019 óta a posztján van (ezzel vezeti az NB I jelenlegi edzőinek hűségrangsorát), a kulcsjátékosok többsége már évek óta a Puskás Akadémia mezét viseli, a kiegészítő emberek általában akadémisták, minimális volt a változás a keretben. Ráadásul több játékos – mindenekelőtt az előretolt szerepkörben brillírozó, az NB I kanadai táblázatát fölényesen vezető Nagy Zsolt, de említhetnénk Lamin Colley-t is – kiemelkedő formában játszik.
