Pont a 16. születésnapom történt. Édesapám azzal engedett utamra az ominózus Győr-Újpest, akadémiák közti meccs előtt, hogy „Figyelj Bence! Kijön ma Pisont István, a szövetségi kapitány csak miattad, hogy megnézzen. Legyél óvatos, mert érzek valamit a levegőben!” Sajnos igaza lett.

A műfüvesen játszottunk. Jött a labda, átvettem, lefedeztem testtel, aztán beúszott a képbe egy láb is. A következő pillanatban már szakadt keresztszalaggal feküdtem a gumigranulátumon.

A legrosszabbat nem is ez jelentette. 16 évesen még mindened nő. A csontod, vele együtt az ízületeid, és azon belül a porcos felületek is. Így hiába vittek egyből orvoshoz, nem tudott megoperálni. A következő fél évem foci nélkül, gyógytornával, speciális erőfejlesztéssel, úszással, regenerációval telt.

És Csernus Imre doktor úrral.

„De mi szükség van erre? Nem vagyok én hülye!”

Hegyeshalmi vagyok. Ott, az utcán kezdtem el focizni. Aztán a közeli Mosonmagyaróvárra, a MOTIM SE-be kerültem. Klubomban az első év után a legjobb utánpótlás játékosnak választottak. Részt vettünk a térségi Bozsik-programban is. Cs. Kovács László egy ilyen tornán szúrt ki, majd csábított át az ETO-hoz.

A MOTIM-ba még apuék hordtak, de kilencéves koromtól Győrbe már egyedül jártam edzésre. Az első pár alkalommal édesanyám még elkísért, utána egy ideig úgy követett, hogy észre sem vettem a vonaton. Minden reggel hatkor keltem. Anyu elém tette a reggelit, közben megírtam az előző napi leckét, majd irány a suli. Iskola után kisétáltam a pályaudvarra, megvártam a győri gyorsot, felszálltam, elzötykölődtem 50 kilométerrel odébb. Edzés, utána ugyanez vissza, otthon gyors vacsora, fekvés, alvás. Másnap kezdődött minden elölről. Hála Istennek a hegyeshalmi iskolában megértően álltak hozzám. Tudták, hogy ilyen hétköznapokkal képtelenség teljes mellszélességgel beleállni a tanulásba. Így is hoztam a közepes átlagot.

Az ETO-ban kezdetben centerként számított rám Varga Antal. Masszív, jó fizikumú gyerekként tudtam ütközni, a játékot is jól olvastam meg elég gólérzékenynek bizonyultam. Mivel vissza-visszalépve a csapattársaimnak is jó labdákat adtam, idővel visszavezényeltek a középpályára, ahonnan amolyan védekező középpályásként osztogattam, ütköztem, és ha kellett, értem fel a támadásokhoz. Egy csapatban játszottam Kalmár Zsoltival, Lenzsér Bencével többek közt, és lépcsőfokonként haladtam felfele. Aztán jött az első sérülés. Ez az Újpest elleni.

A győri akadémián mindent megkaptam, ami a rehabilitációhoz kell. A legjobb orvost, a legjobb gyógytornászt, a legjobb erőnléti edzőt. A halasztott műtét után öt hónappal és egy héttel tértem vissza a pályára. Meglehet, ez első ránézésre korainak tűnik, de a rehabilitáció alatt annyira stabillá erősödött a lábam, hogy az orvos, aki végig követte a folyamatot, engedélyt adott a labdás edzésekre.

Nekem már gyerekként is a válogatott volt az álmom. Piros-fehér-zöld mezben, a kezemet a mellemre, a címerre szorítva hallgatni a himnuszt. Válogatott labdarúgóként gólt rúgni.

És kellően makacs is vagyok. Mindig végigmegyek azon az úton, amit eltervezek, amiben hiszek. Visszatérés után újra elkezdtem gólokat rugdosni. Be is hívtak a korosztályos válogatott összetartására. Büszke voltam magamra. Aztán, miután visszatértünk a klubhoz, Egerben játszottunk meccset. Ha láttál már leamortizált műfüves pályát… Felugrottam fejelni. Az ellenfél egyik játékosa nekilökött a másiknak, az kitámasztott testtel, a földre érkezésnél pedig kiment a térdem. Éreztem, hogy valami pattant. Mivel tudtam hajlítani, azt mondták, tuti nem szakadt el újra a szalag. Visszaálltam. Néhány perc után elkezdett zsibbadni a lábam. Leültem. Tudtam, hogy ennyi volt. Újra elszakadt. Kezdődött az ördögi kör elölről. Ezúttal azért nem tudtak egyből megoperálni, csak bő két hónap után, mert gyulladást találtak a szervezetemben.

A többség két ekkora sérülés, műtét után már ilyen fiatalon azt mondja, kösz, nekem ennyi volt, vége a futballálmomnak.

Ehhez képest a műtétem után újra beleálltam a rehabilitációs munkába. Dacos voltam. Ha valamiért a sors így akarta, egy célom lehet, hogy még erősebben térjek vissza. Nyolc és fél hónap után sikerült. Ebben sok szakember mellett Csernus Imrének biztosan komoly szerepe volt.