Az október elején, Pakson elszenvedett vereség óta a Ferencváros kilenc mérkőzést vívott meg veretlenül, és a Tiszafüred elleni, kötelezőnek mondható Magyar Kupa-győzelem mellett a Fradi a magyar bajnokságban egy meccsel kevesebbet játszva is a Felcsút előtt van. Ami még fontosabb, hogy az Anderlecht és a Tottenham elleni, gyengébben sikerült európai kupameccs után a Nice és a Dinamo Kijev ellen is sikerült nyerni – a franciák ellen egy kiszenvedett győzelemmel, az ukránok ellen pedig egy korai kiállítás miatt simán, négy góllal.
A Pascal Jansen vezette FTC játékáról az idény elején már mi is többször írtunk. A holland első osztályból, az Alkmaar csapatától érkező edző a hazájában őshonos pozíciós játékot és emberfogásos védekezést próbálta Magyarországra importálni, a klasszikus 4-3-3 helyett inkább 4-2-3-1-es felállásban. A nyögvenyelősen behúzott itthoni meccsek mellett ez Európában a második számú kupasorozat főtáblájára volt elég, de a játék nemcsak a bosnyák harmadik elleni párharcban, hanem az Anderlecht elleni első mérkőzésen is messze volt a nemzetközi szinttől. A Ferencváros játékosai többnyire kevés mozgással, statikusan futballoztak, sem nyomás alatt, sem felállt fal ellen nem tudtak magabiztosan futballozni.
Csütörtök este a Fradi ellenfele a svéd bajnok Malmö volt, amely nem kevesebb, mint tizenegy pontos előnnyel nyerte a néhány hete véget ért, tavaszi-őszi rendszerű svéd bajnokságot. Ha mindez önmagában nem volna elég,
Hogy miért is, arra könnyedén választ kaphatunk Henrik Rydström vezetőedzőtől:
„Nekem azt tanították játékosként, hogy a lehető leggyorsabban előre kell játszani a labdát, megszerezni a második labdákat, utána visszatámadni, majd védekezni. Ez volt az első lépés. Valami már ekkor megváltozott bennem” – mondta.
Először természetesen ő is a Pep Guardiolával azonosított pozíciós játékot kezdte tanulmányozni. „Kezdetben nagyon is pozíciós voltam. Töltsd fel az öt folyosót. Maximum szélesség. Minden megvolt.”
Rydström még így sem volt megelégedve, ezért új megoldások után nézett.
Védekezésben azt akartam, hogy közel legyenek egymáshoz a játékosok. Minden edző ezt akarja. De aztán elkezdtem azon gondolkozni, mi lenne akkor, ha támadásban is közel állnának a labdához? Utána kialakulnának a kapcsolatok, ami alapján elkezdhetnénk megoldásokat és fejlődési lehetőségeket keresni.
Nem nehéz észrevenni, mennyire hasonlít ez a hitvallás a mostanság divatos relacionizmushoz, ami az elmúlt két évben új lendületet hozott a nemzetközi futballteoretikai diskurzusba. Amíg azonban Brazíliában ennek a játéknak a felbukkanása történelmilég és futballkulturálisan annyira nem újdonság, addig a fizikális, ívelgetős focival sztereotipikusan összekötött Skandináviában ez legalábbis meglepő.
Varga Barnabás büntetőből már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést, hogy aztán akcióból ugyanő duplázza meg a Fradi előnyét. Erre a svédek szintén büntetőből, viszonylag gyorsan válaszoltak, a mérkőzés első húsz perce a játékképet tekintve összességében mégis nagyon kedvező volt a Fradi számára.
