A Nemzetek Ligájában lejátszott szombati, amszterdami mérkőzés után Szoboszlai Dominik a könnyeivel küzdve állt a kamera elé. De nem a hollandok elleni 4-0-s vereség miatt volt annyira szomorú.
„Jól kezdtük, de aztán elveszítettük a fejünket. Nem kívánom senkinek azt, ami lejátszódott bennem Szalai Ádám rosszullétekor.
Éppen kinéztem a kispadra, és láttam mindent. Érte is csináltuk az egészet, sőt, csak érte, mert tett annyit a válogatottért és a játékosokért, hogy megérdemelte, hogy küzdjünk a pályán
– mondta.
„El tudom fogadni, hogy benne volt a fejekben, ami történt. Volt megbeszélés, de mindenki azt mondta, érte folytassuk” – jelentette ki a csapatkapitány.
Dibusz Dénes a társaitól tudta meg, hogy Szalai Ádám lett rosszul.
„Ez mindenkinek megrázó élmény volt, aki itt volt. Úgy éreztük, tartozunk neki annyival, hogy mindent beleadunk ebbe a 90 percbe, de hát az nagyon komoly fordulópont volt, hogy az újrakezdés egy büntetővel indult” – mondta az M4 Sportnak.
„Igyekeztünk a játékra koncentrálni, függetleníteni magunkat ettől, többé-kevésbé sikerült. Megvoltak az ígéretes lehetőségeink, sajnos ezúttal nem tudtuk eredményesen befejezni az akciókat.
Hollandia úgy játszott, ahogy tud, ahogy elvárják tőle. Nem volt esélyünk a mérkőzésen.
Az újonc Szabó Levente úgy nyilatkozott, fiatalon is mindig nézte a meccseket, és felnézett Szalaira, akit igazi példaképnek tart.
„Nagyon jó ellenféllel szemben sikerült debütálnom, örülök a lehetőségnek, próbáltam a legtöbbet kihozni belőle. Ez egy ilyen mérkőzés volt.”
Szalai Ádámot azóta kiengedték a kórházból, és a csapattal együtt utazik haza.