Bognár István, a labdarúgó NB I-ben harmadik helyen álló MTK Budapest középpályása szerint a csapat sikerének kulcsa az állandóság és Horváth Dávid vezetőedző személye.
„Jelen helyzetben a bajnoki cím nem realitás, talán még a dobogó sem, viszont az utóbbi hetekben mutatott játékunk alapján megérdemelten állunk elöl. Remélem, visszük tovább ezt a formát és maradunk az élmezőnyben. Nem lepett meg minket ez a teljesítmény, örülünk neki, a felsőház volt a célunk a rajtnál” – nyilatkozott az M4sport.hu-nak Bognár István.
A középpályás úgy látja, az előrelépés egyik oka az állandóság, hogy a keret csak minimálisan alakul át. Hozzátette, a sikerekben nagy része van Horváth Dávid vezetőedzőnek, aki vállalta, hogy átáll a csapat egy másik felállásra és mindenkinek megtalálta a helyét. A tréner szerződését csütörtökön két évvel meghosszabbította a klub.
Az MTK a nyugalom szigete. Hiába nem megy a csapatnak, akkor sincs plusz nyomás rajtunk.
Persze, az öltözőben mi idegeskedünk, de hagynak minket dolgozni és ki tudunk jönni a gödörből, persze, nem akarunk háromszor kikapni egymás után” – mondta, hozzátéve, hogy kétszer küldték el az MTK-tól, de kétszer vissza is tért.
A pályafutása során az öt nagy tradicionális fővárosi klubból négyben szerepelt. A Vasas, az Újpest, az MTK és a Ferencváros labdarúgója volt, csak a Honvéd maradt ki.
„Nagypapám biztos kikapcsolta volna a tévét, amikor kiderült, hogy a Ferencvárosba igazoltam… Az MTK utánpótlásában voltam, de aztán 14 évesen elküldtek. Felnőttként több alkalommal szerettem volna az MTK játékosa lenni, titkon reméltem, hogy sikerül.
Jól éreztem magam a Vasasban és az Újpestben is, azonosultam a közeggel, de ez a Ferencvárossal kapcsolatban nem mondható el.
Huszonhét évesen jött el a pillanat, amikor az MTK-ba tudtam igazolni. Aztán két év múlva ismét elküldtek… Ez a második már nagyon rosszul esett.”
Bognár István számára meghatározó volt a Mezőkövesden töltött időszak – elmondása szerint az akkori vezetőedző, Véber György nélkül lehet, hogy nem is lenne 240 NB I-es meccse –, majd a paksi évek, amikor édesapja, Bognár György irányította a szakmai munkát.
Féltem nagyon a közös munkától. Nem tudtam mi sül ki belőle. Az edzéseken nem szólítottam meg, nem tudnám azt mondani neki, hogy Gyuri, azt sem, hogy mester. Az öltözőfolyosón kellett egyszer utána szólnom és akkor apának szólítottam.
