Magyar foci

Az MTK megszórta az Újpestet

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az MTK hazai pályán magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott az Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján.

Az eseménydús első félidőből mindössze 72 másodperc telt el, amikor megszerezték a vezetést a vendégek, Beriasvili hatalmas hibájából Mucsányi talált be. A házigazdákat nem törte meg a gyorsan bekapott gól, az első negyedóra végén már egyenlítettek is

– az Újpest 435 perc után kapott újra gólt az élvonalban.

A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény nem változott a szünetig.

A fordulást követően gyorsan eldöntötte a három pont sorsát az MTK, amely negyedóra leforgása alatt háromszor talált be és megérdemelten húzta be a három pontot.

A kék-fehérek sorozatban a negyedik bajnokijukat nyerték meg, felléptek a dobogóra, és egyben megszakították fővárosi riválisuk hatmeccses veretlenségi szériáját.

NB I, 11. forduló:

MTK Budapest – Újpest FC 4-1 (1-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
v.: Antal
MTK: Demjén – Hej, Beriasvili (Szőke, 86.), Kádár, Antonov (Nagy Zs., 75.) – Kata, Kosznovszky – Molnár Á., Bognár (Végh, 80.), Molnár R. (Polievka, 80.) – Jurina (Németh K., 75.).
Újpest: Piscitelli – Joao Nunes, Duarte, Fiola – Bese (Simon, 36.), Mucsányi, Lacoux (Onovo, 71.), Tamás (Dénes, 71.) – Ljujic – Brodic (Dékei, 77.), Horváth K. (Geiger, 77.).
gól: Jurina (15.), Duarte (56., öngól), Kosznovszky (66.), Molnár Á. (71.), illetve Mucsányi (2.)
sárga lap: Beriasvili (48.), illetve Horváth K. (73.), Brodic (74.)

 

További eredmények:
Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK 1-1
Fehérvár FC – Debreceni VSC 2-0

 

vasárnap játsszák:
Nyíregyháza Spartacus FC – Zalaegerszegi TE FC 13.00
Paksi FC – Kecskeméti TE 15.15
ETO FC Győr – Ferencvárosi TC 17.45

 

A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 10 7 1 2 17-9 22 pont
2. Ferencvárosi TC 8 7 – 1 15-5 21
3. MTK Budapest 10 7 – 3 19-10 21
4. Paksi FC 9 6 1 2 20-12 19
5. Újpest FC 11 5 2 4 16-11 17
6. Diósgyőri VTK 11 4 4 3 10-11 16
7. Fehérvár FC 11 3 3 5 13-19 12
8. ETO FC Győr 9 3 2 4 10-12 11
9. Nyíregyháza Spartacus FC 10 3 1 6 13-19 10
10. Zalaegerszegi TE FC 9 2 1 6 10-15 7
11. Debreceni VSC 10 2 1 7 11-20 7
12. Kecskeméti TE 10 1 2 7 6-17 5

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik