„A magyar futballisták hajlamosak csak akkor kiadni a maximumot, ha valami után futnak”

Az U21-es válogatott edzője szerint ez egy olyan terület, ahol még fejlődni kell.

Szélesi Zoltán egy interjúban elárulta, a magyar focisták akkor adják ki magukból a maximumot, ha valami után futnak.

Az U21-es válogatott élére januárban kinevezett szakember a Csakfocinak beszélt tapasztalatairól, a beszélgetés során pedig kiderült,

Az interjú egyik legérdekesebb része azonban mégis az, amikor arról beszélt Szélesi, hogy a magyar játékosok hajlamosak nem mindig a maximumra törekedni. Ez akkor jön elő belőlük, ha már valami után rohanni kell.

„Nekem az a legfontosabb, hogy a játékosaimat a mérkőzésekre olyan állapotba hozzam, hogy ne legyen bennük blokk és mindig a felszabadult tudást hívják elő magukból.

A magyar futballisták hajlamosak csak akkor kiadni a maximumot, ha valami után futnak, például vezet az ellenfél vagy már csak öt perc van a mérkőzésből. Sok kommunikációval és őszinteséggel dolgozom, tudják, hogy amit kérek tőlük, az sikerre vezethet. Bízom benne, hogy hiteles vagyok nekik és beállnak mögém.

Szélesi hat mérkőzésen irányította az U21-es válogatottat az interjú előtt, ezeken négy győzelem és két vereség a mérlege.