Magyar foci

Rongálás és pirózás miatt büntette meg keményen az UEFA a Fradit

BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága megbüntette a Ferencvárost a magyar bajnok Anderlecht elleni, idegenbeli Európa Liga-mérkőzése kapcsán.

A szervezet oldalán elérhető közleményből kiderül, hogy a csapat helytelen magatartása (ezt nem részletezték), tárgyak pályára dobálása a vendégszektorból, pirotechnikai eszközök használata és a stadionban okozott károk miatt indult vizsgálat az FTC ellen.

  • A helytelen magatartás miatt 9 ezer euróra (3,6 millió forint),
  • a károkozás miatt 10,5 ezer euróra (4,2 millió forint) büntették a Fradit, amelynek
  • 30 napon belül fel kell vennie a kapcsolatot a brüsszeli ellenféllel, és rendeznie kell négy megrongált szék, valamint egy vécé pótlását.

A legsúlyosabb tétel egy 40 ezer eurós (16 millió forint) büntetés a pirotechnikai eszközök használata miatt, valamint egy idegenbeli mérkőzésről kitiltották a ferencvárosi szurkolókat. Ez utóbbi döntést két évre felfüggesztették.

A Ferencváros 2-1-re kapott ki az Anderlecht otthonában, majd hazai pályán a Tottenhammel szemben is 2-1-es vereséget szenvedett. A következő ellenfél a Nizza lesz, amely október 24-én látogat a Groupama Arénába.

Kapcsolódó
„Öld meg, öld meg a szerbet!” – példás büntetés várhat a magyar és bosnyák szurkolókra
„Elfogadhatatlan, hogy 2024-ben ilyen kiabálásokat halljunk a lelátóról” – írta a bosnyák sajtó.
Olvasói sztorik