„A túlteljesítés már teherként nehezedik a játékosainkra. Túlteljesítéssel értük el a feljutást, túlteljesítettünk az előző három idényben, és azt hiszem, mindez most csapódik le a játékosokon (…) A keret minősége a játékunkra is kihat, és az újonnan igazolt futballisták nem igazán tudták pótolni a régieket. Alighanem tetőztünk, elértünk csapatként, klubként a csúcsunkra. És ha megnézzük, hogy ki mennyit költ ebben az osztályban, akkor megállapíthatjuk: igen nehezen tudunk majd bent maradni.”
Akár a Kecskeméti TE-nél kialakult helyzetről is szólhatna a fenti idézet, de hat és fél éve, Angliában hangzott el (az idézett szakember Keith Hill, a Rochdale AFC akkori menedzsere). Ettől függetlenül jól illusztrálja a felülteljesítés terhét – amit a héten sikeredzőjét, Szabó Istvánt felmentő és a helyére Gera Zoltánt kinevező KTE-nél is jól megismerhettek. Előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben sikerült meglepni a mezőnyt és váratlan sikereket aratni – a KTE újoncként jutott fel az NB II-ből, majd újoncként lett ezüstérmes az NB I-ben.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="809" width="1200" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Az NB I mércéjével semmi szokatlan nem történt. A hazai élvonalban Szabó István volt a második leghosszabb ideje (több mint három éve) pozíciójában levő edző, távozásával egyetlen tréner (Hornyák Zsolt, Puskás Akadémia) maradt, aki legalább két éve folyamatosan ugyanazt a csapatot irányítja… Ez persze nem csak a magyar élvonal sajátossága. A labdarúgás statisztikai elemzésével foglalkozó CIES 2022-ben kilencven élvonalbeli bajnokságot vizsgált meg, egy edző átlagos regnálásának ideje 459, medián „tartóssága” csak 243 nap volt, és a szakvezetőknek csupán az ötöde irányította ugyanazt a csapatot már legalább két éve. Némi cinizmussal azt is írhatnánk, hogy Szabó Istvánt egyszerűen utolérte az edzősors. De törvényszerű-e ez, amikor a KTE saját határait feszegette?
Amióta a magyar élvonal ismét 12 csapatos (2015/16), az újoncoknak nehéz dolga van. Az előző idényig kellett várni, hogy legyen egy olyan kiírás, amelyben mindkét újonc (MTK, DVTK) bent marad. Az NB I-es helyet stabilizálni óriási kihívás: ebben a periódusban 15 klub jutott fel az élvonalba (van, amelyik többször is), és közülük csak négy tudta legalább öt idényen át megtartani a tagságát:
- a minden más érintetthez képest kiemelkedő lehetőségekkel bíró Puskás Akadémia (megszakítás nélkül 7 élvonalbeli idény a feljutás után),
- a Mezőkövesd (8 idény után az előző idényben esett ki),
- a Kisvárda (6 idény után az előző idényben esett ki),
- és a ZTE (5 idénynél áll a számláló).
A többiek vagy liftezni kezdtek – még egy olyan történelmi óriás is, mint az MTK –, vagy hosszabb-rövidebb időre, esetleg teljesen eltűntek a süllyesztőben. Az újoncokkal szemben a hosszabb ideje élvonalbeli csapatok sok ütőkártyával rendelkeznek: bevételeik (a tévés pénzek miatt) felülmúlják a feljutókét, bérkeretük általában magasabb, keretüket nem kell jelentősen átalakítani (az NB II-ben a csapatok többsége nem alkalmaz légiósokat, kivételt képez az idén feljutott ETO). Ebbe a társaságba a KTE úgy lépett be, hogy a másodosztályt is átrohanta, kerete jóindulattal tűnt csak NB I-esnek, az erősítést pedig jobbára kölcsönjátékosokkal oldotta meg.
A kecskemétiek szurkolói ankétjukon Magyarországon szokatlan nyíltsággal beszéltek pénzügyeikről. Az ügyvezető Filus Andor elmondta: a 2022/23-as – újoncként eltöltött – idényben 1,74 milliárd forint volt a KTE büdzséje, és ez ugyan megnövekedett, de nem éri el a 2,5 milliárdot. A G7 számításai szerint a KTE összesített bevétel szempontjából az NB I-es mezőny végén van.
„A bérek 63 százalékkal nőttek az első NB I-es évhez képest, hiszen a játékosokkal új szerződéseket kellett kötni. Sokakat csábítottak, sok esetben alacsony kivásárlási árak mellett, így lépnünk kellett, a csapat magja azóta is stabilan egyben van. A magunk keretei közt igyekszünk tartani a lépést, ettől függetlenül ahogy az NB II-ben, az NB I-ben sincsenek kiugró fizetéseink, ide eddig sem ezért igazoltak a játékosok” – idézte a klubhonlap Filust.
A Kecskemét igyekezett visszafogottan és észszerűen gazdálkodni, elsősorban a játékosfejlesztésre-eladásra építve, idén (a Plymouthhoz szerződött Szűcs Kornél játékjogának értékesítése után) rekordigazolást könyvelhetett el. Van is ebben ráció, sőt, alighanem ez az egyetlen racionális út: a csapatnak nincs nagy szurkolótábora, mecénása vagy kiemelkedően tőkeerős szponzora. A fejlesztés-értékesítés viszont jól megy, és ezt az is mutatja, hogy a magyar válogatott legutóbbi hét újoncából négy (Horváth Krisztofer, Szuhodovszki Soma, Nikitscher Tamás, Szűcs Kornél) vagy a KTE-ből került be a nemzeti csapatba, vagy eligazolása előtt játszott ott; és Szalai Gábor (jelenleg FTC) is a kecskemétiektől lett kerettag. A Kecskemét rendszeres játéklehetőséggel kecsegtette a fiatalokat, akiket aztán tovább is engedett, ez pedig egyértelműen vonzereje lett a klubnak.
A ZTE évek óta folytat rizikós táncot (rendre fiatalokat igazol), és egyelőre sikerrel ragadt meg az élvonalban; a KTE hasonlóval próbálkozik, most mindkét csapat kieső helyen áll. Baj akkor van, ha egy átigazolási időszak rosszul sikerül, illetve a távozó kulcsemberek helyére érkezettek nem hozzák az elődeik által nyújtott színvonalat, esetleg sérüléshullám sújtja a csapatot.
Kecskeméten most érkeztünk el erre a pontra. A WyScout adatai szerint a 2022/23-as, ezüstéremmel zárult évben Banó-Szabó Bence volt a KTE legeredményesebbje a kanadai táblázaton (12 pont), Szuhodovszki Soma (11), Nagy Krisztián (10), Tóth Barna (9), Katona Bálint (8) és Horváth Krisztofer (7) előtt. Az előző idényben Horváth Krisztofer volt a legeredményesebb (11 pont), Pálinkás Gergőt (7) megelőzve. Az említettek közül a Kecskemét eladta Szuhodovszkit, Tóth Barnát, nem tudta megtartani Horváthot, Katona egy évig anyacsapatában (Ferencváros) volt és most tért vissza, Banó-Szabó és Nagy pedig súlyos sérülések miatt együttvéve több mint 500 napot hagyott ki. A védelemből és középpályáról szintén elszivárogtak fontos játékosok (Szalai Gábor Lausanne-ba, a bombaigazolásnak bizonyult Szűcs Kornél Plymouthba, az ESMTK-tól kiemelt Helmich Pál az Újpesthez).
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="800" width="1200" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A sérülések és távozások a csapat specialitásaira is hatással voltak. A KTE okosan kihasznált mindent, amit egy „kiscsapat” kihasználhatott feljutása után: jó morálját és közösségét, a fizikális, agresszív játékstílust, a pontrúgások jó végrehajtását, a kontrákat, és még pályája (azóta kicserélt) talaját is. Kis túlzással: minden ellenfél számíthatott arra, hogy a Kecskemét magával rántja a sárba, majd jobban bírja a küzdelmet.
Ez nem egyedi dolog, és kifejezetten sikeresen működhet: a topligákban Sam Allardyce Boltonja, Tony Pulis Stoke Cityje, Sean Dyche Burnleyje vagy Dirk Schuster Darmstadtja megmutatta (egy ideig), hogy egy kompromisszummentes focit játszó csapat mennyire megakadhat az élvonalbeli riválisok torkán.
A Kecskemét a 2022/23-as idényben szögletek után a legeredményesebb NB I-es csapat volt, tizenhatoson kívüli találatokban is rangelsőként zárt. A távozások és sérülések mind a pontrúgókat, mind a befejezőket érintették, ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a KTE az előző évadban visszaesett a rögzített helyzetekből szerzett gólokat tekintve, és most sem brillírozik, sőt… Pedig ezek a szituációk már az NB II-ből feljutás idején is nagyban segítették a kecskemétieket.
A szerencse is elpártolt a lila-fehérektől: a 2022/23-as idényben a KTE nagyjából 12-vel kevesebb gólt kapott, mint azt az ellenfelek kidolgozta helyzetek alapján várni lehetett volna (–12.36-os GA–xGA mutató a WyScout adatai szerint), ez nagy különbség és kimondottan szerencsés szezonra utal. Az előző idényben is kevesebb gólt kapott a Kecskemét, mint az várható volt (de már csak –4.21 volt a mutató), most viszont nagyjából a várhatónak megfelelően zörög a hálója (–0.71), támadásban pedig minden kifelé pattan (11.46-os xG-re 6 gól). Olyan, mintha egy fordított ezüstidényt játszana a csapat…
Pont egy éve írtunk az Union Berlin sikersorozat utáni mélyrepüléséről, és a KTE-nél hasonlót láthatunk: váratlan felemelkedés, túlteljesítés, sikerek, majd hirtelen gödörbe kerül a csapat, elhagyja a szerencse, megcsappan az önbizalma. Ilyenkor – mivel keretet nem lehet cserélni – általában edzőcsere következik. A kecskeméti vezetőség előbb kitartani látszott Szabó István mellett, majd – a Tatabánya elleni, vesztes edzőmeccs után – mégis a váltás mellett döntött. Az eddig megszerzett 5 pont nem biztató, és amióta ismét 12 csapatos az élvonal, a 9. forduló után sereghajtó csapatok kétharmada kiesett.
„A válogatott szünetnek úgy mentünk neki, hogy nem szeretnénk edzőt váltani, hittünk abban, hogy Szabó Istvánnal tudunk kijönni abból a gödörből, melybe belekerültünk az utóbbi időszakban, hiszen sok nagy csatát éltünk már meg együtt (…) A tatabányai edzőmeccs után viszont ismét értékelnünk kellett, illetve elgondolkodnunk azon, hogy a rossz irányba mutató folyamatok megfordíthatóak-e. Rendkívül nehéz volt meghozni ezt a döntést, de elkerülhetetlennek éreztük” – indokolt Tóth Ákos sportigazgató.
A szurkolóknál a lépés nem aratott kitörő sikert – a távozó „őskecskeméti” edző még mindig népszerű –, ahogy az sem, hogy Gera Zoltán lett Szabó utódja. Gera edzői pályafutása jó részét a magyar U21-es válogatottnál töltötte (1.29-es pontátlag), a Vasast pedig tavasszal nem sikerült visszajuttatnia az NB I-be, aztán az új idényben hamar megköszönték a munkáját (1.94-es pontátlag – de tegyük hozzá, az angyalföldieknek Pintér Attilával még rosszabbul megy…).
Gera eddigi edzői pedigréje nem túl erős – játékosként elért eredményei ugyanakkor vitathatatlanok –, ráadásul trénerként még nincsen tapasztalata kiesés elleni harcban. Kinevezése rizikós lépés – Gerára nézve is, akinek pályafutását egy kudarc megtörheti –, és egyáltalán nem biztos, hogy a KTE jobban jár ezzel, mintha maradt volna Szabó István. Persze előfordulhatott olyan szituáció, hogy már senki (a távozó edzőt beleértve) sem látott jobb megoldást.
Hiszen a költségvetés viszonylag szerény, a klub addig nyújtózkodik, amíg takarója ér, ráadásul évek óta jelentősen túlteljesít. Ilyen háttérrel a folyamatos túlteljesítés irreálisnak tűnik; az sokkal valószínűbb, hogy egy NB I-es törzstagnak nem nevezhető csapat pár éven belül liftezik legalább egyet. Robert Gandy, a liverpooli John Moores Egyetem kutatója matematikai alapon elemezte újonc klubok megragadási esélyeit az első osztályban. A Premier League adataira alapozó Gandy azt mutatta ki, hogy az „állandó szereplők” és „törzstagok” mellé feljutó csapatoknak az első két évben kimondottan magasak a kiesési esélyei, a „törzstagsághoz” szükséges hétéves folyamatos tagságra pedig csak 1:5 a sansz. És a PL-ben „könnyebb” megragadni, mint egy 12 klubos, 2 kiesős bajnokságban.
Gandy azzal zárja tanulmányát, hogy a kiesés átlagnál magasabb valószínűségét érdemes lenne figyelembe venni a feljutó vagy még nem stabilizálódott helyzetű élvonalbeli kluboknak a kockázatelemzésnél. Hozzáteszi: a labdarúgás olyan sport, melyben hosszú távon kell befektetni, de nagyon sok mindent a rövid távú eredményesség határoz meg…
Lehet, hogy a KTE-nek hosszú távon jobb lett volna, ha megtartja a városban méltán elismert edzőjét, aki valószínűtlen magasságokba vitte a helyi futballt. Rövid távon viszont felsejlik a kiesés és az azzal járó súlyos anyagi csapás – ezt egy klubvezető mindenáron megpróbálja elkerülni. Aztán persze lehet, hogy a végén ugyanott köt ki, mintha nem változtatott volna…