„A túlteljesítés már teherként nehezedik a játékosainkra. Túlteljesítéssel értük el a feljutást, túlteljesítettünk az előző három idényben, és azt hiszem, mindez most csapódik le a játékosokon (…) A keret minősége a játékunkra is kihat, és az újonnan igazolt futballisták nem igazán tudták pótolni a régieket. Alighanem tetőztünk, elértünk csapatként, klubként a csúcsunkra. És ha megnézzük, hogy ki mennyit költ ebben az osztályban, akkor megállapíthatjuk: igen nehezen tudunk majd bent maradni.”
Akár a Kecskeméti TE-nél kialakult helyzetről is szólhatna a fenti idézet, de hat és fél éve, Angliában hangzott el (az idézett szakember Keith Hill, a Rochdale AFC akkori menedzsere). Ettől függetlenül jól illusztrálja a felülteljesítés terhét – amit a héten sikeredzőjét, Szabó Istvánt felmentő és a helyére Gera Zoltánt kinevező KTE-nél is jól megismerhettek. Előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben sikerült meglepni a mezőnyt és váratlan sikereket aratni – a KTE újoncként jutott fel az NB II-ből, majd újoncként lett ezüstérmes az NB I-ben.
Az NB I mércéjével semmi szokatlan nem történt. A hazai élvonalban Szabó István volt a második leghosszabb ideje (több mint három éve) pozíciójában levő edző, távozásával egyetlen tréner (Hornyák Zsolt, Puskás Akadémia) maradt, aki legalább két éve folyamatosan ugyanazt a csapatot irányítja… Ez persze nem csak a magyar élvonal sajátossága. A labdarúgás statisztikai elemzésével foglalkozó CIES 2022-ben kilencven élvonalbeli bajnokságot vizsgált meg, egy edző átlagos regnálásának ideje 459, medián „tartóssága” csak 243 nap volt, és a szakvezetőknek csupán az ötöde irányította ugyanazt a csapatot már legalább két éve. Némi cinizmussal azt is írhatnánk, hogy Szabó Istvánt egyszerűen utolérte az edzősors. De törvényszerű-e ez, amikor a KTE saját határait feszegette?
