Élő Magyar foci

Emberfelettit küzdve ikszelt Hollandiával a magyar válogatott

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Az első két Nemzetek Ligája-mérkőzésén nem szerzett gólt, a magyar labdarúgó-válogatott, a pénteki, Hollandia elleni összecsapáson összejött: Sallai góljával a hajráig vezetett a csapat, végül emberelőnyben be kellett érni az 1-1-es döntetlennel.

Az esélyesebb vendégek az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, de a magyarok szervezett és fegyelmezett védekezéssel megakadályozták, hogy ez helyzetekben is megnyilvánuljon. Noha az első negyedórában a hollandok közel 80 százalékban birtokolták a labdát, kapura lövése mégis csak a magyaroknak volt – Sallai azonban a kapufát találta el.

A magyarok újra a korábbi években sikerrel alkalmazott taktikával futballoztak, harcias, pontos védekezésből kontrázva sikerült is végigvinni egy akciót, amikor Nagy Zsolt beadására a hosszún érkező Sallai már nem hibázott (1-0).

A hollandok az egész első félidőben akcióból nem tudtak ziccert kidolgozni, legnagyobb lehetőségük a Szoboszlai szabálytalan kirúgása miatt a magyar 16-oson belül megítélt közvetett szabadrúgás volt, melyet Dibusz hárított.

Térfélcserét követően még nyomasztóbbá vált a vendégek fölénye, a játék szinte kizárólag a magyarok térfelén zajlott. Dibusz bravúrral védte De Vrij csúsztatott fejesét.

A hajrára megfogyatkozott a holland csapat, mert Van Dijket második sárga lappal kiállította a játékvezető, ennek ellenére a vendégeknek végül összejött az egyenlítés Dumfries fejesgóljával (1-1).

Ezt követően már Hollandia sem erőltette a támadásokat, tíz emberrel megelégedett az egy ponttal, amely a magyar válogatottnak nagy lépést jelenthet a bennmaradás felé.

A nemzeti együttes – amely Gera Dániel személyében újoncot is avatott – negyven év, sorozatban kilenc vereség után először nem kapott ki Hollandiától.

A csereként pályára lépő Nagy Ádám 86. alkalommal szerepelt, így megelőzte Puskás Ferencet, illetve beérte Grosics Gyulát és Szalai Ádámot az örökrangsor hetedik helyén. Rossi kapitány pedig a 69. mérkőzésén irányította a válogatottat, ezzel utolérte az örökrangsor második helyén Sebes Gusztávot.

A csoport másik mérkőzésén a német válogatott 2-1-re nyert pénteken Bosznia-Hercegovinában. A németek Deniz Undav duplájával 2-0-ra vezettek a szünetben, majd ugyan Edin Dzeko a 70. percben szépített, a vendégek megszerezték a három pontot.

A németek hétfőn a hollandokat fogadják Münchenben, míg a bosnyákok a magyarokkal csapnak össze, ugyancsak Zenicában.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló

Magyarország – Hollandia 1-1 (1-0)
Budapest, Puskás Aréna
v.: Fahndrich (svájci)
Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. (Botka, a szünetben) – Bolla (Gera, 89.), Schäfer, Nikitscher, Nagy Zs. – Sallai (Csoboth, 65.), Szoboszlai – Varga B. (Nagy Á., 78.)
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, De Vrij (Malen, 77.), Van Dijk, Van de Ven – Gravenberch, Reijnders, Timber (Til, 77.) – Simons (De Ligt, 81.), Zirkzee (Brobbey, 77.), Gakpo (Hato, 90.)
gól: Sallai (32.), illetve Dumfries (83.)
sárga lap: Varga B. (13.), Fiola (77.), illetve van Dijk (76., 79.)
piros lap: Van Dijk (79.)

 

Bosznia-Hercegovina – Németország 1-2 (0-2)

 

A csoport állása:
1. Németország 7 pont
2. Hollandia 5
3. Magyarország 2
4. Bosznia-Hercegovina 1

Kapcsolódó
„Nem mondom, hogy nem igazságos a döntetlen, de így igen fájó”
Dibusz Dénes sajnálja, hogy nem sikerült nyerni Hollandia ellen.

A hajráig állt a zászló, ikszeltünk Hollandiával

Az első két Nemzetek Ligája-mérkőzésén se gólt, se pontot nem szerzett a magyar labdarúgó-válogatott, a pénteki, Hollandia elleni összecsapáson azonban mindkettő összejött: Sallai góljával a hajráig vezetett a csapat, végül emberelőnyben játszva be kellett érni az 1-1-es döntetlennel.

Vége, 1-1

Vül jó 27 méter volt, de Szoboszlai fölé lőtte, ennyi, vége a meccsnek.

Szabadrúgás jó helyzetból!

A hosszabbításban sikerült beszorítani az ellenfelet, és végül Szoboszlai kiharcolt egy szabadrúgást 25 méterre a kaputól.

Cserék

Bolla helyére egy újonc, Gera Dániel állt be, a hollandoknál Gakpót Hato váltotta.

1-1 Dumfries

Eddig bírtuk: egy jobbról jövő szabadrúgást Dumfries fejelt a kapuba (=1-1).

Hopp, Van Dijk piros!

Csoboth megtolta a labdát a balszélen, Van Dijk felrúgta: villant a második sárga, és a piros.

Dibusz védése

Zirkzee olyan a magyar ötösön, mintha a mi védőnk lenne, két labda is róla pattant kifelé. Végül Dumfries jutott lövéshez, de Dibusznak nem okozott gondot.

Tartjuk a vezetést

Mindenki lábára csomót kötöttek a hollandok, de a hősies védekezés ára az volt, hogy végül Van de Ven kilőtte a stadionból a labdát.

Ez is kimaradt

Gakpo bal oldali szabadrúgását De Vrij csúsztatta a kapu mellé/fölé.

Meddig?

Dumfries a kapu torkában hibázott. Meddig lehet ezt bírni?

Őrült holland nyomás

Egészen elképesztő, de mindig a hollandoknál a labda. Szöglet szöglet hátán, már Dibusznak is kellett védenie egyet De Vrij csúsztatásánál.

Csere

Lesz csere: Dárdai helyére Botka érkezik majd.

Jól állnak a németek

A csoport másik mérkőzésén a németek Deniz Undav két góljával 2-0-ra vezetnek Boszniában.

Félidő

Ha ez volt a nagy haditerv, akkor tökéketesre sikeredett:

a hollandok irányítottak, támadtak, de egy kontra végén mégis mi vezetünk.

Félidő, szusszanjunk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik