Dibusz nem drámázza túl a helyzetet, hiszen tavaly hosszú ideig ő állt a válogatott kapujában.
„A legutóbbi szezont Gula sérülése miatt én védtem végig, szóval nem újdonság számomra a mostani helyzet, és egyébként sem nagyon szeretek a saját feladatomon kívül mással foglalkozni. Nem viheti most el semmi a fókuszt, hiszen fontos mérkőzések várnak ránk, tippelgetni pedig nem szeretnék” – nyilatkozta a Molcsapat.hu portálnak.
Szorítkozzunk a tényekre: Gula döntése a következő négy meccset érinti, én pedig ugyanúgy készülök az előttünk álló meccsekre, mintha itt lenne velünk ő is
– tette hozzá.
Ami a csapat formáját illeti, a Fradi kapusa úgy fogalmazott, valóban van egy kis megakadás akár a játékot, akár az eredményeket nézzük.
De a csapatunk nagy erénye a küzdeni tudás, úgyhogy nem aggódom.