Magyar foci

Rossi: A hollandok erősebbek, mint a németek

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.

„Az elmúlt két évben, 2022 szeptembere óta összesen négy meccset vesztettünk, azok közül az írországi számít kivételnek, mert saját rögzített helyzetünkből kaptuk a vereséget jelentő gólt, ennek ellenére végig mi diktáltunk. Az egy balszerencsés találkozó volt. A másik három kudarcból kettőt a németektől, egyet a svájciaktól szenvedtünk el, akik a világranglistán az első 15 között vannak.

Hollandia a hetedik, azaz nem kell Einsteinnek lenni, hogy tudjuk, különösen nehéz összecsapás vár ránk. Elég megnézni, hol játszanak a futballistái, ez alapján Hollandia erősebb, mint Németország

– mondta a csütörtöki sajtótájékoztatóján a kapitány.

A 60 éves tréner kifejtette, arra számít, hogy a rivális dominálni fog, törekszik majd a labdabirtoklásra és diktálni fogja a ritmust. „Nekünk tudnunk kell, mikor van esélyünk veszélyeztetni. Nem szabad az ő játékukat játszani, olyan párharcokat vállalni, amit ők erőltetnek. Jól kell védekezni, nem szabad teret engedni a középpályán. Amikor lehetőségünk lesz, gyorsan kell végigvinni a támadást” – beszélt a várakozásairól Rossi, aki fontosnak nevezte még a rögzített helyzetek kihasználását.

Rossi elárulta, az olasz Parmában légióskodó Balogh Botond az utolsó bajnoki meccsén kapott egy rúgást, Telkiben pedig kiderült, hogy a sérülés súlyosabb, mint amire számítottak, ezért eddig nem edzett. Csütörtökön ugyan már fog, de ugyanúgy külön, mint Sallai Roland. A magyar válogatott kispadján 69. meccsével Sebes Gusztávot utolérő szakember az MTI érdeklődésére kifejtette,

új szabályokat fektettek le a felkészülés során, mert a nyári Európa-bajnokság alatt sok időt töltöttek együtt, ezért a pontosság és a feszesség kicsit elveszett.

Hozzátette, nem zárdához hasonlítható előírások ezek, csupán kis rendet szerettek volna bevezetni. A korábbi csapatkapitány, Szalai Ádám visszatérésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, eddig pozitív a benyomása.

Szalainak ez új helyzet, Rossi szerint vannak dinamikák, amit még meg kell értenie, de a futballistáknak és a szakmai stábnak is rendelkezésére áll. Nagy Zsolt korábbi játékostársával kapcsolatban azt hangsúlyozta, ugyanazt a habitust hozza, mint futballistaként, odafigyel mindenre, motivál mindenkit. Személy szerint nagyra tartja és nagyon odafigyel rá, ahogy mindenki más is.

„Mindenre nagyon oda kell figyelni, mert ha mindenki a legjobbját nyújtja, akkor is nagyon nehéz mérkőzés lesz.

Ha csapatként tudunk együttműködni, akkor talán jó eredményt tudunk elérni, ami ebben az esetben nem csak a győzelmet jelentené

– mondta a Puskás Akadémia játékosa, aki kiemelte, bebizonyították már, hogy élcsapat ellen is helyt tudnak állni, ha csapatként működnek. Nagy Zsolt a végső helyezésről nem beszélt mondván, mindig a soron következő mérkőzés van fókuszban. Azt tartja fontosnak, hogy a meccs után egymás szemébe tudjanak nézni, egyénileg pedig tükörbe.

A telt házas Puskás Arénában a svájci Lukas Fähndrich sípjelére 20.45-kor kezdődik a találkozó, melyet a magyarok egy ponttal a sereghajtó pozícióból várnak.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Csoboth, Szoboszlai – Varga B.

Olvasói sztorik