Magyar foci

15 év után tudott újra bajnokit nyerni Zalaegerszegen az Újpest

M4 Sport / Facebook
M4 Sport / Facebook

Az Újpest kétgólos győzelmet aratott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Bartosz Grzelak csapata öt kör óta veretlen, ebben a periódusban pedig mindössze egyetlen gólt kapott.

Remekül kezdett az Újpest, amely már a negyedik percben betalált, de ezt a gólt a labdaszerzéskor elkövetett szabálytalanság miatt még érvénytelenítette a bíró, nem sokkal később viszont egy bal oldali szöglet után tényleg vezetést szereztek a fővárosiak Brodic fejesével.


Bő negyedóra elteltével megduplázta előnyét a lila-fehér csapat, mert a Medgyes kezezéséért megítélt büntetőt Ljujic magabiztosan értékesítette.

Ezt követően viszont a hazaiak ziccereket dolgoztak ki, Mim egymaga egyenlíthetett volna, csakhogy hat méterről óriási helyzetben kétszer sem találta el a kaput. A szünetig hátralévő időben is fölényben futballoztak a zalaiak, de hasonlóan nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, írja tudósításában az MTI.

A meccs embere a Sofascore-nál.

Térfélcserét követően mindkét csapat előtt adódtak nagy helyzetek, de a ZTE járt közelebb a szépítéshez: Medgyes lövése a keresztlécen csattant, egy ízben pedig Piscitelli védett nagyot. Az első húsz percet leszámítva a hazaiak hiába játszottak jobban és veszélyesebben, minden helyzetüket kihagyták, ezért

a lehetőségeivel jobban sáfárkodó, illetve szervezetten és fegyelmezetten védekező Újpest 15 év után elvitte mindhárom pontot Zalaegerszegről, amely így kieső helyre esett vissza a tabellán.

NB I 9. forduló

Zalaegerszegi TE FC-Újpest FC 0-2 (0-2)
Zalaegerszeg, 4974 néző, v.: Bognár

Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács – Szendrei, Evangelu, Várkonyi, Medgyes, Mim – Bakti (Krajcsovics, 71.), Sankovic, Kiss B. (Ipalibo, a szünetben) – Dénes (Németh D., 81.), Fucak (Croizet, a szünetben)

Újpest FC: Piscitelli – Bese, Nunes, Duarte, Fiola, Tamás (Gergényi, 74.) – Ljujic (Geiger, 87.), Lacoux, Helmich (Onovo, 60.) – Brodic, Horváth K. (Mucsányi, 60.)

gólszerzők: Brodic (7.), Ljujic (17., 11-esből)

sárga lap: Bakti (52.), Sankovic (58.), Dénes (75.), illetve Horváth K. (57.), Tamás (71.), Duarte (75.), Brodic (79.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik