Magyar foci

Sokk a Fradinak, Pakson kapott ki az NB I címvédője

paksifc.hu
paksifc.hu

A címvédő Ferencváros 3-1-re kikapott 3-1-re a Pakstól az NB I 9. fordulójában. A hazaiak győztes gólját a korábbi ferencvárosi kedvenc, Böde Dániel szerezte. A Fradi vereségével eldőlt, hogy nincs már veretlen csapat a mezőnyben, de Pascal Jansen csapata így is az élen maradt – jobb gólkülönbséggel, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a Felcsútnál.

Még két perc sem telt el, és vezetést szerzett a Paks: Vécseinek a bal összekötő helyéről, távolról leadott lövésénél Dibusz nagyot védett, a kipattanót a másik oldalról, ugyancsak a 16-oson kívülről Osváth lőtte rá, a labda pedig Ramírezen megpattantva a kapuba vágódott.

Agresszív letámadással kezdett a Paks, ez megzavarta a fővárosi csapatot, amely azonban a félidő felénél átvette az irányítást. Vargának volt egy ígéretes kiugrása, de nem tudta góllal zárni az akciót. Az ekkor már kevesebbet támadó Paks viszont növelte előnyét: Osváth jobb oldalról ívelte be a labdát, Böde érkezett középen, és két védő között, szinte felugrás nélkül, 10 méterről a kapu bal oldalába fejelt.

Pascal Jansen a második 45 percre három helyen változtatott a vendégek összeállításán.

Nagy volt a ferencvárosi fölény, ez pedig viszonylag gyorsan eredményre vezetett: Saldanha és Varga szép előkészítése után Kady közelről passzolt a kapuba. Úgy tűnt, hamar összejöhet az egyenlítés is, de pár perccel később a csereként beállt Tóth Barna szép fejessel visszaállította a kétgólos különbséget, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

A paksiak továbbra is százszázalékosak otthon, a Ferencvárosnak viszont megszakadt a sorozata, hat megnyert mérkőzés után először vesztett pontokat a bajnokságban. Az FTC maradt az élen, de csak jobb gólkülönbséggel, a Paks pedig visszaszerezte a forduló előtti harmadik helyét.

Osváth Attila volt a meccs embere.

NB I, 9. forduló

Paksi FC-Ferencvárosi TC 3-1 (2-0)
Paksi FC Stadion, 4388 néző, v.: Berke

Paks: Kovácsik – Osváth, Ötvös, Kinyik, Lenzsér, Silye (Vas, 87.) – Mezei (Varga R., 66.) Vécsei – Windecker, Böde (Tóth B., 66.), Papp

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, a szünetben), Cissé, Szalai (Civic, 70.), Ramírez (Traoré, 79.) – Abu Fani, Kady, Maiga (Rommens, a szünetben) – Kehinde, Varga B., Zachariassen (Saldanha, a szünetben)

gólszerzők: Osváth (2.), Böde (35.), Tóth B. (69.), illetve Cady (62.)

sárga lap: Windecker (54.), Osváth (78.), illetve Szalai (61.), Varga B. (72.)

Kapcsolódó
15 év után tudott újra bajnokit nyerni Zalaegerszegen az Újpest
Az Újpest kétgólos győzelmet aratott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Olvasói sztorik