Magyar foci

Gera szép gólt emelt, Nyíregyházán nyert a Diósgyőr

Derencsényi István / MTI
Bright Edomwonyi szerezte a Diósgyőr első gólját
Derencsényi István / MTI
Bright Edomwonyi szerezte a Diósgyőr első gólját
Nem tudta megismételni a legutóbbi, Debrecen elleni hazai teljesítményét a Nyíregyháza labdarúgócsapata, amely a keleti rangadón 2-0-s vereséget szenvedett a Diósgyőrtől.

A vendégek nem bíztak semmit a véletlenre és már a 14. percben vezetést szereztek, Gera jobb oldali beadását követően Edomwonyi volt eredményes (0-1).

Óriási nyomást helyezett a hazai csapat az ellenfélre, de játékosai mindent kihagytak. Myke Ramos és Toma a kapufát találta el, a 40. percben Sentic kapus mutatott be egy nagy bravúrt, és amikor már a diósgyőriek utolsó embere sem tudott segíteni, akkor Keita hatalmas ziccerben a kapu mellé fejelt.

A mutatott játék alapján bizakodhattak a nyírségi drukkerek, ám a második játékrész tragikusan indult, a 46. percben Gera került helyzetbe, lövése ugyan lepattant az egyik védőről, ám a visszacsorgó labdát a 16-osról csodálatosan emelte a kapuba, Tóth kapusnak esélye sem volt (0-2).

Sikerével a miskolci csapat hat forduló óta veretlen, míg a nyírségiek elvesztették hazai veretlenségüket

NB I, 9. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)
Nyíregyháza, 8000 néző
v.: Bogár
Nyíregyháza: Tóth B. – Baki (Alaxai, 59.), Gengeliczki, Keresztes – Navratil, Toma (Babic, 88.), Keita (Radosevic, 77.), Nagy B. – Kovácsréti (Beke, 77.), Nagy D. – Myke Ramos (Eppel, 59.)
Diósgyőr: Sentic – Szatmári (Bárdos, 67.), Lund, Csorbadzsijszkij, Sanicanin – Vallejo – Klimovics (Komlósi, 90.), Holdampf, Edomwonyi, Gera (Acolatse, 76.) – Rakonjac (Moha, 76.)
gól: Edomwonyi (14.), Gera (46.)
sárga lap: Radosevic, 82.), Navratil (86.), Nagy D. (87.), illetve Gera (4.), Sanicanin (45+4.), Klimovics (62.), Moha (91.), Bárdos (92.)

 

ETO FC Győr – Fehérvár FC 3-1 (2-1)

 

MTK Budapest – Kecskeméti TE 3-1 (2-1)

 

Az állás:
1. Ferencváros 6 mérkőzés / 18 pont
2. Puskás Akadémia 8/18
3. MTK Budapest 8/15
4. Diósgyőr 9/15
5. Paks 7/13
6. Újpest 8/11
7. Nyíregyháza 9/10
8. Fehérvár 9/9
9. ETO FC Győr 8/8
10. Debrecen 8/7
11. Zalaegerszeg 7/7
12. Kecskemét 9/5

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik