Magyar foci

Marco Rossi Szoboszlairól: Normális, ha néha eltér a véleményünk

Carl Recine / Getty Images
Carl Recine / Getty Images

Marco Rossi szerint semmi alapja nincs azoknak a híreknek, hogy nem felhőtlen a viszonya a labdarúgó-válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkal. Ez azt követően merült fel, hogy a játékos egy nyilatkozatában kritikusan fogalmazott a taktikát illetően a Németország ellen elszenvedett 5-0-s vereséget követően.

Az normális, hogy néha eltér a véleményünk bizonyos dolgokról, de a mérkőzésekre történő felkészülés vagy a követendő taktika vonatkozásában sohasem volt közöttünk nézeteltérés.

Mi mindig kipróbáljuk az edzésen az adott taktikát, hogy az miképpen működik, és aszerint változtatunk, ha kell. Ha nem működik. A taktikát illetően sohasem voltak gondok. Különben is, mindent megbeszélünk” – mondta a szövetségi kapitány az Indexnek adott interjúban, amiben arról is beszélt, nem aggasztja Szoboszlai liverpooli formája, rendre kezd a bajnokságban, a szezon elején stabilan végig is játszotta a meccseket.

„Oké, szombaton kihagyott egy ordító gólhelyzetet a Wolverhampton ellen. Ennyi. Szeretnék három-négy olyan játékost a válogatottban, mint amilyen Szoboszlai. Mostani formájában. Akkor nem lennének gondjaink” – jegyezte meg Rossi.

A kapitány úgy véli, sokat profitálna abból a válogatott, ha Szoboszlai visszavontabban futballozna a középpályán, többet találkozna a labdával, jobban tudna irányítani.

Csakhogy nekünk vannak 6-osaink Schäfer Andris, Nagy Ádám, Callum Styles és most már Nikitscher Tamás személyében, luxus lenne őket kihagyni Szoboszlai kedvéért, ezért játszatom Dominiket támadóbb pozícióban

– mondta Marco Rossi, aki megemlítette még a Manchester City akadémiáján játszó Michael Okekét is, akivel a későbbiekben esetleg számolni lehet majd.

Marco Rossi hiányolja az akadémiákról érkező, nemzetközileg is versenyképes tehetségeket, akiket 17-18 éves korukban be lehetne vetni, ráadásul a magyar fiatalokat az NB I sem készíti fel megfelelően, a bajnokság színvonala és sebessége sem hasonlítható szerint a nemzetközi labdarúgás nívójához.

A magyar NB I a 22. az európai rangsorban. Nem véletlenül. Ha valakit behívok a keretbe a magyar NB I-ből, sohasem tudom, mire lesz képes a válogatottban. Tudniillik most a Nemzetek Ligája A divíziójában szerepelünk, ami a válogatottaknak olyan, mint a kluboknak a Bajnokok Ligája. Ehhez nincsenek hozzászokva a mi NB I-ünk játékosai.

Szóba került az is, hogy megfordult-e a fejében a lemondás. A rövid válasza a nem volt, majd ecsetelte, hogy kétszer is visszautasította, hogy találkozzon egy Premier League-klub tulajdonosával, pedig olyan fizetést ajánlottak neki, hogy majdnem hanyatt esett. De szaúdi és emírségekbeli lehetőségekre is nemet mondott, pedig annyit keresett volna, hogy a gyerekeinek sem kellett volna dolgozniuk életük végéig.

Ha kirúgnák, az persze más helyzet, de ha rajta múlik a döntés, nem szeretne olyan pillanatban elmenni, amikor leszállóágba került a csapat, mert nem akarja cserben hagyni a válogatottat.

Ha majd megjavulnak a dolgok, mert biztos vagyok benne, hogy kilábalunk a hullámvölgyből, akkor előfordulhat, de csak a szövetség vezetőjével egyeztetve, vele összhangban. Különben is, 2025 végéig szól a szerződésem, a világbajnoki selejtezők végéig. Az már nincs olyan messze.

Kapcsolódó
„Meglátjuk, mit hoz a jövő” – Gulácsi arról beszélt, miért maradt ki a válogatottból
A magyar válogatott és a Lipcse kapusa saját döntéséből 2024-ben már nem véd a nemzeti csapatban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik