Sokan valószínűleg nem lepődtek meg, amikor Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke nemrégiben azt fejtegette a szurkolói ankéton, hogy a csapat magyar válogatott kapusának, Dibusz Dénesnek volt egy franciaországi ajánlata, mire Dibusz osztott-szorzott, majd úgy döntött, mivel nagyságrendileg ugyanazt a pénzt megkeresi az NB I egyeduralkodójánál, mint amennyi kint érkezne a számlájára, így családosként nem vág bele egy teljesen új kalandba.
A G7 Kubatov kijelentéséből kiindulva készített egy összeállítást arról, hogy milyen pénzek mozognak a magyar futballban. E szerint
- a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta az NB I-es csapatok bevétele óriásit ugrott, amíg 14 éve átlagosan félmilliárd forintra rúgott az összeg, addig tavaly meghaladta a 4,5 milliárdot;
- ezek után már nem olyan nagy meglepetés, hogy a magyar klubok a fizetések terén is a második helyen állnak a régiós rangsorban az osztrákok mögött, és a G7 azt is megemlíti, hogy a kedvezőbb hazai adófeltételek miatt a ténylegesen a focisták zsebébe kerülő nettó fizetések lényegében már az osztrák szintet is elérték itthon.
A Fradi nemcsak az eredményességet tekintve lóg ki felfelé a honi mezőnyből (zsinórban hat bajnoki címet húzott be Kubatov klubja), hanem pénzügyi lehetőségei miatt is. A futballcsapatot üzemeltető FTC Labdarúgó Zrt. bevétele 2010 óta közel negyvenszeresére nőtt, miközben a bérköltségekre költött összeg még ennél is durvábban kilőtt, amíg 13 éve 0,11 milliárd forint, addig tavaly 9,18 milliárd forintnyi kiadást jelentett ez a tétel.
A G7 kalkulációja szerint 2023-ban átlagosan bruttó 15-16 millió forintot kereshetett egy Fradi-játékos, és mivel a kedvező adózási feltételek miatt idehaza az előbb említett összegnek mindössze 15-16 százalékát veszíti el egy-egy focista,
És ezzel vissza is tértünk a cikk elején említett mondatra, hogy miért nem kapjuk fel a fejünket arra, ha egy itthon anyagilag is megbecsült futballista nem bólint rá a külföldi lehetőségre.