Magyar foci

„Szégyent hoznak a kisvárdai focira, mindent lerombolhatnak” – Révész élesen kritizálta játékosait

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

Csak az NB II középmezőnyében sínylődik a Kisvárda labdarúgócsapata, amelynek eddig három győzelme és négy veresége van a bajnokságban. A legutóbb a szintén az NB I-ből érkező Mezőkövesdtől kapott ki a csapat, ráadásul 4-1-re, ami után Révész Attila elég kritikusan értékelt.

Nekünk pedig nem maradt más, mint szégyellni magunkat, elsősorban a mentalitás miatt. Tizennégy éve vagyok a kisvárdai labdarúgásban, de ilyen egyszer sem fordult elő, nemhogy sorozatban. Természetesen ennek én is a részese vagyok.

Az NB I-ből itt maradt játékosokban nagyon bíztunk, de nagyon könnyelműen kezelik a kialakult helyzetet, az újak és az akadémiánkról kiemelt futballisták pedig nem tudják, hogy mitévők legyenek, őket „vezetik” az idősebbek” – mondta a többi közt Révész, és megjegyezte, ezzel a focizgatással nemhogy a feljutás és a dobogó, hanem a középmezőny is nehezen elérhető lesz a bajnokság végére. Nagy benne a csalódás, de a törölköző nem dobhatják be, de át kell értékelni a helyzetet, a célokat, és nemcsak erre a bajnokságra, hanem a klub jövőjét illetően is.

A csakfoci.hu megkereste a kisvárdai vezetőedzőt, aki hármat aludva a mérkőzésre, és azt kielemezve még inkább azt látja, mennyire negatív a csapata hozzáállása. Úgy látja, többen is lenézik az NB II-t, pedig nem annyira jó a Kisvárda, hogy nagy fölényt alakítson ki és védekezés nélkül megnyerje a meccseit.

Vannak olyan játékosok, akiknek már nem kellene fizetést kapniuk, annyi hibát követtek el. Próbálunk rájuk hatni szép szóval, csúnyával, pénzbüntetéseket kiszabtunk, szembesítjük őket a hibáikkal, de semmi nem segít

– magyarázta Révész, aki szerint vannak ugyan olyanok, akiket zavar a kialakult helyzet, de a többség nem ilyen. Innentől kezdve azok kapják meg a lehetőséget, akik alázatosak és megvan bennük az egészséges agresszivitás.

Vannak, akik féltik magukat a válogatott meghívó után, de olyanokat is találunk, akik másfajta tervvel rendelkeznek a jövőjüket illetően és csak alibiznek. Az ő karakterüket már nem tudjuk megváltoztatni, nem tudnak kibújni a bőrükből. Ők szégyent hoznak a kisvárdai focira és mindent lerombolhatnak, amit tizennégy év alatt felépítettünk.

A Kisvárda legközelebb a Csákvárral játszik majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik