Magyar foci

Olyat tapasztalt a Fradi edzője az NB I-ben, amit eddig soha

Vasvári Tamás / MTI
Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője
Vasvári Tamás / MTI
Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője

A címvédő és százszázalékos mérleggel éllovas Ferencváros 3-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként az NB I hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Jól kezdtünk, kialakítottunk pár helyzetet, de a ritmussal nem lehetek elégedett, túlságosan az MTK tempójában játszottunk. Ellenfelünk kihasználta a pillanatot, amikor nem koncentráltunk kellőképpen és előnybe került. Új szituáció volt, hogy hátrányba kerültünk az NB I-ben

– idézte Pascal Jansen edzőt a Fradi.hu portál.

Kiemelte, hogy a második félidőben sikerült javítani, sőt, miután Matheus Saldanha beállt, ismét gólt szerzett.

„Nagyon érdekes volt őket együtt látni a pályán Varga Barnabással. Együtt edzenek már, amióta Barni visszatért a válogatottól, de reméljük, hogy a kettejük kapcsolata még tovább fog fejlődni. Két kiváló játékos, akik sok gólra képesek. Sok meccs vár ránk, sokféle felállást fogunk alkalmazni. Saldanha még nem áll készen 90 percre, jobb állóképességet akarunk elérni nála. Minél többet szeretnénk őket egyszerre a pályán látni.

Hozzátette, a brazil támadónak még meg kell szoknia a Fradi játékát, szeretnék őt tudatosan felépíteni.

Kapcsolódó
A Fradi csúcsigazolása az NB I-ben is megkezdte a gólgyártást
Hátrányból fordítva verte az MTK-t a címvédő.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik