Magyar foci

„Pintér Attila egy taktikai zseni”

vasasfc.hu
vasasfc.hu

A Vasas labdarúgójával, Vida Mátéval közölt interjút a csakfoci.hu. A hatszoros válogatott játékos az elmúlt négy évben ritkán játszott, de ennek meg volt az oka. Kétszer elszakadt a keresztszalagja, begyulladt a térde, pánikbetegségggel küzdött, mononukleózisos lett – nem csoda, hogy volt olyan időszaka, amikor be akarta fejezni a focit.

Most azonban, hogy bő két hete Pintér Attila lett a Vasas edzője, ha a sok mellőzés után nem is került azonnal a kezdőbe, de csereként kapott félórát a kupameccsen. Vida optimista, úgy gondolja, előtte a jövő, mert maximálisan jó kezekbe került az angyalföldi klub. Bár tartott picit Pintértől, hiszen ő is hallotta, hogy mennyire szigorú és kőkemény, az első tapasztalatok alapján ennek ellenére olyan mondatokkal jellemezte az új trénert, hogy:

  • már a harmadik edzés után kiderült számomra, hogy iszonyatosan felkészült, minden apró részletre odafigyel,
  • egy taktikai zseni.
  • Valljuk be, ha nem fognak minket keményen, olykor hajlamosak vagyunk a lazaságra. Nála ilyesmi nincs.
  • Azt már most kijelenthetem, hogy az eddigi magyar edzőim közül ő legjobb, de összességében is TOP 3-as Marco Rossi és Peter Hyballa mellett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik