Magyar foci

Az NB II-es Honvédnál kötött ki a válogatott védő

Honvedfc.hu
Honvedfc.hu

Az NB II-ben szereplő Budapest Honvéd leigazolta a tízszeres válogatott Hangya Szilvesztert.

A 30 éves védő az elmúlt hat évet Fehérváron töltötte, de az előző idényben térdműtétje miatt nem lépett pályára.

„Az előző szezon utolsó öt bajnokiján már keretben voltam, április óta teljesen egészséges vagyok. Hosszú út van mögöttem, az elmúlt időszakban pedig már csak arra koncentráltam, hogy próbáljam magam szinten tartani. (…) Nagyon várom már, hogy újra pályára lépjek!

Hat évet voltam Fehérváron, éreztem már, hogy új impulzusra lenne szükségem, úgy vélem, Kispest a megfelelő hely ehhez, mindent meg fogok tenni a Honvéd sikeréért

– nyilatkozta Hangya új csapata honlapján. A futballista Bajáról indulva megfordult az MTK-nál, Dunaújvárosban, majd a Vasasban is, és 2018-ban került a Fehérvárhoz, amellyel Magyar Kupát nyert 2019-ben. A válogatottban 2016 őszén, a svédek elleni hazai vereség alkalmával mutatkozott be, eddigi utolsó meccsét pedig 2021 márciusában játszotta, amikor idegenben 4-1-re vertük Andorrát.

A Honvéd hat meccsen szerzett hét pontjával a 11. helyen áll a 16 csapatos NB II-ben.

Olvasói sztorik