Magyar foci

Az Újpest először vette be Kecskemétet

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az Újpest hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Kecskemét vendégeként az NB I hatodik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidőben többnyire mezőnyharc zajlott a pályán, valamelyest a Kecskemét volt veszélyesebb, de Piscitellinek sem volt szüksége bravúrra, hogy megóvja a kapuját a góltól. Huszonöt perc elteltével megélénkült a játék, ami gyors gólváltást eredményezett:

előbb hazai szöglet után Katona Levente fejjel, majd néhány perccel később a vendégek saját nevelésű futballistája, Mucsányi lábbal szerezte meg pályafutása első élvonalbeli találatát.

A szünetig hátralévő időben maradt a nagyobb iram, de újabb gól nem született. Térfélcserét követően is nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe mindkét együttes, ebben a periódusban mégis csak az Újpestnek voltak lehetőségei, a hazai kapus kétszer is nagyot védett.

A Ferencvárostól újra kölcsönvett Katona Bálint beállításával hatékonyabbá vált a kecskemétiek támadójátéka, a kimaradt helyzetek viszont megbosszulták magukat, mert az ellenfélként visszatérő Horváth Krisztofer remek passzából Brodic az Újpestet juttatta előnyhöz.

Megtört a KTE lendülete, és bár próbált támadni, a vendégkontrák veszélyesebbek voltak, egy mesterien végigvitt ellenakció végén pedig a góllövőlistát immár öt találattal vezető Ljujic lezárta a mérkőzést. Az utolsó negyedórában is csak Vargának volt védenivalója, a vendégeknél pedig Horváth Krisztoferhez hasonlóan bemutatkozott a frissen igazolt Fiola Attila is.

A fővárosiak öt vereség és négy döntetlen után történetük során először gyűjtötték be a három pontot Kecskeméten, a mostani szezonban pedig ez volt az első pontszerzésük idegenben.

NB I, 6. forduló:

Kecskeméti TE – Újpest FC 1-3 (1-1)
Kecskemét, Széktói Stadion, 4743 néző
v.: Erdős
Kecskemét: Varga B. – Májer, Szabó A. (Nagy K., 81.), Belényesi, Katona L., Zeke – Nikitscher, Vágó, Zsótér (Meszhi, 66.) – Lukács (Katona B., 59.), Pálinkás (Vattay, 81.).
Újpest: Piscitelli – Bese, Nunes, Duarte, Gergényi, Tamás (Fiola, 85.) – Tajti (Lacoux, 46.), Ljujic, Geiger (Onovo, 75.) – Brodic (Dénes, 85.), Mucsányi (Horváth K., 59.).
gól: Katona L. (30.), illetve Mucsányi (34.), Brodic (64.), Ljujic (76.)
sárga lap: Gergényi (22.), Nunes (84.)

 

A másik két vasárnapi meccsen:
Paksi FC – Puskás Akadémia FC 2-1
Ferencvárosi TC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-1

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 4 4 – – 6-1 12 pont
2. Puskás Akadémia FC 5 4 – 1 9-5 12
3. Paksi FC 5 3 1 1 9-8 10
4. Újpest FC 6 3 – 3 12-7 9
5. MTK Budapest 5 3 – 2 6-3 9
6. Fehérvár FC 6 2 3 1 9-9 9
7. Diósgyőri VTK 6 2 2 2 5-7 8
8. Debreceni VSC 5 2 1 2 7-6 7
9. Kecskeméti TE 6 1 2 3 4-7 5
10. Zalaegerszegi TE FC 5 1 1 3 6-8 4
11. Nyíregyháza Spartacus FC 6 1 1 4 8-14 4
12. ETO FC Győr 5 – 1 4 3-9 1

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik