Magyar foci

Kettős emberelőnyben volt a Fiorentina ellen, de tizenegyesekkel lemaradt a főtábláról a Felcsút

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Nem jutott főtáblára a Konferencia Ligában a Puskás Akadémia, miután egy rendkívül izgalmas mérkőzésen, tizenegyesekkel kikapott a Fiorentinától. Nagy Zsolt a 97. percben mentette hosszabbításra a meccset, majd a hazaiak kettős emberelőnybe is kerültek, de a győztes gólt nem sikerült bevinni, a tizenegyeseknél pedig egyedül Szolnoki Roland hibázott.

Idegenben a Felcsút meseszerűen kezdett, mert már a 12. percben 2-0-ra vezetett Firenzében, innen fordítottak az olaszok, Wojciech Golla azonban a 89. percben 3-3-ra mentette a mérkőzést. Így aztán teljesen nyílt volt minden a visszavágó előtt, és ugyan a várakozások a többséggel alighanem azt mondatták, a Fiorentina az esélyesebb, ehhez képest a Puskás Akadémia – amelynek mindössze két magyar volt a kezdőjében – volt, amely veszélyesebben focizott az első félidőben, David de Geának háromszor is védenie kellett az első félidőben, a 40. percben, Puljic ziccerénél ráadásul bravúrral – a hazai játékos üresen lőhetett a pár lépésről, de a spanyol kapus jól ért vissza a középre tartó labdára.

Szigetváry Zsolt / MTI David de Gea védi Jakub Plsek közeli fejesét.

A második félidőben még közelebb járt a gólhoz a Felcsút, a 49. percben Golla fejelt a kapufára, majd szinte azonnal De Gea kapott bele Jakub Plsek bólintása után a labdába, a léc segítségével tudott védeni. Közben a meccs feszültségét mutatja, hogy a felcsútiak másodedzőjét, Stanislav Maceket reklamálás miatt elküldték a kispadtól.

A sportos közhelyek egyike, hogy a kihagyott ziccerek megbosszulják magukat, de most is ez történt a hazai csapattal: Golla elesett Moise Kean mellett, a többiek nem támadták az első meccsen is eredményes csatárt, aki az 59. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A folytatásban a szabálytalanságok kerültek előtérbe, a portugál játékvezető, António Nobre osztogatta a sárga lapokat szép számmal. Közben a Felcsút szögletekből próbált veszélyeztetni, kevés sikerrel. A meccs vége sem volt eseménytelen: egyszer egy firenzei kézre pattant a labda, ami heves reklamálást váltott ki, de Nobre teátrálisan jelezte, hogy nem ad büntetőt, majd Colley esett el a védője szorításában, a Felcsút tizenegyest kapott, Nagy Zsolt pedig a 97. percben is higgadtan értékesítette azt. A szabálytalankodó Ranierit ráadásul kiállították, így emberelőnyben várhatta a hosszabbítást a hazai csapat.

Colley a hosszabbítás első félidejében is kiharcolt egy kiállítást (a reklamáló olaszok közül a kispadról is kiküldtek két embert), a 99. percben pedig veszélyes helyről lőhetett szabadrúgást a Puskás Akadémia, De Gea azonban védte Favorov próbálkozását. A 110. percben veszélyeztetett ismét a Felcsút, Komáromi fejese azonban elkerülte a kaput. A 120. percben is volt még egy helyzetük a hazaiaknak, de Favorov az égbe lőtt. Jöhettek a tizenegyesek.

Amiben a Fiorentina volt jobb, miután egyedül Szolnoki hibázott, De Gea védte ugyanis a lövését. 

A KL-selejtezőben még versenyben lévő másik magyar csapat, a Paks az idegenbeli 2-2-es döntetlen után otthon 3-0-ra kikapott cseh riválisától, így az NB I ezüstérmese sem jutott főtáblára. A Ferencváros ezzel egy időben szintén tizenegyespárbajt vívott, amit sikerrel vett, így az Európa Ligában szerepel majd ősszel.

Konferencia Liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó

Puskás Akadémia FC – Fiorentina (olasz) 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 4-5
Pancho Aréna, 3528 néző v.: Nobre (portugál)

 

Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Plsek (Szolnoki, 79), Favorov, Nissila – Soisalo (Vékony, 88.), Puljic (Komáromi, 67.), Levi (Colley, 67.)

Fiorentina: De Gea – Quarta (Parisi, 70.), Pongracic (Comuzzo, 54.), Ranieri – Dodo (Kayode, 83.), Amrabat, Richardson, Biraghi – Ikone (Colpani, 54.), Kean (Mandragora, a hosszabbítás előtt), Sottil (Kouamé, 54.)

 

gólszerzők: Nagy Zs. (90+7. – 11-esből), illetve Kean (59.)

sárga lap: Plsek (52.), Colley (78.), Komáromi (81.), Favorov (90+2.), Maceiras (90+3.), illetve Pongracic (8.), Kean (44.), Comuzzo (76., 96.), Ranieri (78., 90+4.)

piros lap: Ranieri (90+4.), Comuzzo (96.)

 

Továbbjutott: a Fiorentina 4-4-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

Olvasói sztorik