Magyar foci

Hat gól és tömegjelenet – így debütált Magyarország legújabb focistadionja

fehervarfc.hu
fehervarfc.hu

A Nyíregyháza otthon 3-3-as döntetlent játszott a Fehérvárral a Városi Stadion avatóján. Ez volt az első meccs a 17,5 milliárd forintos stadionban. A Szpari 2-0-ra is vezetett, innen fordított a vendégcsapat, Slobodan Babic a 88. percben állította be a végeredmény. A végén két tömegjelent is kialakult a pályán.

A Szpari 2015 májusa óta először játszott élvonalbeli bajnokit saját stadionjában.

Az élvonalba tíz év után visszatért Nyíregyháza három esztendőt követően játszhatott újra hazai környezetben, a megújult Városi Stadionban, amelynek alapkövét 2022 februárjában helyezték el. A találkozóra minden jegy elkelt – a helyszínen már nem is nyitottak ki a pénztárak –, így 8000 néző fogadta a csapatokat, a hazai közönségnek pedig mindössze öt percet kellett várnia az első nyíregyházi gólra, amikor Eppel talált be közelről. A Nyíregyháza innentől kezdve inkább a kontrákra rendezkedett be és veszélyeztett is. A 40. percben megduplázta előnyét a Szpari, Kovácsréti lövése egy vendég játékoson változtatott szerencsésen irányt. A játékrész végén Gradisar ziccerben léphetett ki, és miután higgadtan befejezte az akciót, szépítettek a vendégek.

Eppel Márton szerezte a stadion első gólját:

A fordulást követően gyorsan visszaállíthatta volna a kétgólos különbséget a Nyíregyháza, de Tóth Balázs remek védésekkel tartotta meccsben a fehérváriakat. A vendégek a 60. percben egyenlítettek, a csereként pályára lépő Huszti első megmozdulása, egy hatalmas bedobás öngólt eredményezett.

A Nyíregyháza szerette volna kiszolgálni az ünneplő közönséget és hajtott a győztes gólért, de a helyzetek kimaradtak, a Fehérvár pedig egy újabb öngóllal előnybe került. Ezt viszont nem tudta sokáig megtartani, mert a csereként pályára lépő Babic egy szép megmozdulással egyenlített. A 94. percben Kovácsréti egy gyönyörű emeléssel próbálkozott, de a labda a felső lécen csattant, így elmaradt a hazai ünneplés.

NB I, 5. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC-Fehérvár FC 3-3 (2-1)
Nyíregyháza, 8000 néző, v.: Bognár

 

Nyíregyháza Spartacus FC: Bese Bal. – Baki, Gengeliczki, Alaxai – Farkas (Navaratil, 65.), Toma (Kesztyűs, 65.), Kovács M., Nagy B. (Leoni, 78.) – Gresó (Babic, 77.), Eppel (Beke, 59.), Kovácsréti

Fehérvár FC: Tóth B. – Melnyik (Huszti A., 60.), Spandler, Serafimov, Milicevic (Stefanelli, 60.) – Csongvai – Katona (Simut, 74.), Bedi (Pető M., a szünetben), Christiansen, Holender (Larsen, 81.) – Gradisar

gólszerzők: Eppel (5.), Kovácsréti (40.), Babic (88.), illetve Gradisar (45.), Kovács M. (60., öngól), Alaxai (86., öngól)

sárga lap: Baki (65.), Kovácsréti (96.), illeve Katona (8.), Serafimov (22.), Spandler (35.), Christensen (58.), Pető (96.)

 

A tabella:
1.  Puskás Akadémia FC           4  4   –   –      8- 3  12 pont
2.  MTK Budapest                 4  3   –   1      6- 2   9
3.  Ferencvárosi TC              3  3   –   –      4- 0   9
4.  Paksi FC                     4  2   1   1      7- 7   7
5.  Diósgyőri VTK                5  2   1   2      5- 7   7
6.  Újpest FC                    5  2   –   3      9- 6   6
7.  Fehérvár FC                  5  1   3   1      8- 9   6
8.  Kecskeméti TE                5  1   2   2      3- 4   5
9.  Zalaegerszegi TE FC          4  1   1   2      5- 5   4
10.  Debreceni VSC                4  1   1   2      4- 5   4
11.  Nyíregyháza Spartacus FC     5  1   1   3      7-12   4
12.  ETO FC Győr                  4  –   –   4      3- 9   0

Kapcsolódó
33 éve nem kezdett úgy edző a liverpooli kispadon, mint Arne Slot
Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik