Magyar foci

A szaúdi bajnokságba igazolt a magyar válogatott kapusa

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Egy év után elköszönt a labdarúgó NB I-ben szereplő Pakstól Szappanos Péter, aki a szaúdi al-Fateh csapatánál folytatja pályafutását. A válogatott kapus már el sem utazott a Mladá Boleslav elleni Konferencia Liga-selejtezős mérkőzésre (amin 2-2-es döntetlent ért el a magyar csapat), mert orvosi vizsgálaton vett részt új klubjánál.

„Eddigi pályafutásom csúcsa volt a Pakson töltött időszak, ahol, mondhatom, otthonra leltem. Köszönöm a szurkolóknak azt a töretlen biztatást és támogatást, amit meccsről meccsre kaptam. Pakson példaértékű a szurkolás, és az, amit a csapatért tesznek.

Olyan lehetőség előtt álltam, amit – úgy gondolom – muszáj volt elfogadnom. Kiskorom óta azért dolgoztam, hogy egyszer külföldre igazolhassak, és szerintem nem kell ecsetelnem, milyen ellenfelek ellen léphetek majd pályára

mondta búcsúzóul az egyszeres válogatott Szappanos, aki a németországi Európa-bajnokságon is ott volt a keretben.

Szappanos a Pakssal Magyar Kupát és bajnoki ezüstöt nyert az előző szezonban. Új csapata, az al-Fateh az előző kiírásban a hetedik helyen zárta a szaúdi bajnokságot.

Kapcsolódó
Megérti a csalódott szurkolókat a Fradi edzője
Kevés labda nélküli mozgás, statikus játék – Pascal Jansen keresi a hibákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik