Magyar foci

Megérti a csalódott szurkolókat a Fradi edzője

Varga Jennifer / 24.hu
Pascal Jansen keresi a hibákat
Varga Jennifer / 24.hu
Pascal Jansen keresi a hibákat
A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a bosnyák Borac Banja Luka együttesével a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén. Nem véletlen, hogy a csalódott drukkerek kifütyülték a csapatot a lefújást követően.

„Teljesen megértem, hogy a szurkolóink csalódottak voltak, hiszen az elvárásaik nagyobbak annál, mint amit mutattunk nekik. Helyzeteket, gólokat vártunk tőlünk, úgy, ahogy a szezon eddigi mérkőzésein, viszont ezt most nem tudtuk megadni nekik” – nyilatkozta a Fradi.hu-nak Pascal Jansen vezetőedző.

Varga Jennifer / 24.hu

Szerinte az volt az egyik fő probléma, hogy nagyon lassan játszottak, nem ők diktálták a tempót. Emellett kevés volt a labda nélküli mozgás, statikus volt a játék.

„A széleken az egy az egy elleni játékból próbáltunk helyzeteket teremteni, de az ellenfél védői ezt rendre megakadályozták, Traorét is többen fogták egyszerre.

Ezt természetesen ki kell küszöbölnünk, hogy a jövő héten bebiztosítsuk az Európa Liga főtábláján való szereplést.

Kapcsolódó
Nem bírt bosnyák ellenfelével a Fradi az EL-playoff hazai meccsén
Meccsnullról, idegenben kell kiharcolni az Európa Liga csoportkörét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik