Magyar foci

Ekkora firenzei bravúrra nem számított senki a Puskás Akadémiától

Szigetváry Zsolt / MTI
Nagy Zsolt már a nyolcadik percben felavatta David De Gea kapust
Szigetváry Zsolt / MTI
Nagy Zsolt már a nyolcadik percben felavatta David De Gea kapust
Egészen parádés játékkal negyedóra után már két góllal vezetett a Puskás Akadémia Firenzében, ahol ugyan a Fiorentina fordított, végül mégis 3-3-as eredmény született a Konferencia Liga playoffjának első mérkőzésén.

A hazaiakat edző Raffaele Palladino nyolc helyen változtatott az olasz élvonal múlt hétvégi nyitófordulójában pályára küldött kezdő tizenegyéhez képest, amelyben ott volt a korábban 12 évet a Manchester Unitedben töltő, 45-szörös spanyol válogatott kapus, David de Gea, aki egy teljes szezon, 446 nap után ismét védett ismét.

Bátran és remekül kezdett a magyar együttes, amelyből először a csapatkapitány Nagy Zsolt értékesítette a saját maga által kiharcolt, Kayode szabálytalansága miatt megítélt büntetőt (0-1), majd három perccel később egy gyors támadás végén Soisalo megduplázta csapata előnyét (0-2).

Kétgólos hátrányban fokozta a tempót a Fiorentina, Beltrán helyzeténél és Bianco óriási, felső lécről levágódó lövésénél még szerencséje volt a vendégeknek, az első játékrész ráadásában azonban Sottil tekeréséből szépítettek a hazaiak (1-2).

A szünetben Palladino két, Hornyák Zsolt egy helyen változtatott csapatán, és a fordulás után a firenzeiek egyből nagy nyomás alá helyezték vendégeik kapuját: fölényük a 67. percben Martínez Quarta fejese révén egyenlítést (2-2), nyolc perccel később a csereként beállt Kean lövése révén pedig már vezetést ért (3-2).

A Puskás Akadémia játékosai egyre fáradtabban mozogtak, Hornyák így több cserejátékosának is bizalmat szavazott. A hajrában aztán kijött a szorításból a magyar együttes, amely Golla szöglet utáni fejesével kiegyenlített (3-3), így biztató helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.

A visszavágó jövő csütörtökön 21 órától lesz a Pancho Arénában, a párharc győztese a főtáblán folytathatja szereplését.

Konferencia Liga-selejtező, 4. forduló (playoff), első mérkőzés

Fiorentina (olasz) – Puskás Akadémia 3-3 (1-2)
Stadio Artemio Franchi
v.: Willy Delajod (francia)
Fiorentina: De Gea – Martínez Quarta, Pongracic, Ranieri – Kayode (Dodo, a szünetben), Bianco (Amrabat, 66.), Mandragora, Parisi – Colpani (Ikoné, 56.), Beltrán (Kean, a szünetben), Sottil (Kouamé, 77.)
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Komáromi, a szünetben) – Nissilä, Favorov (Colley, 82.), Plsek – Soisalo (Levi, 74.), Puljic (Szolnoki, 82.), Nagy Zs.
gól: Sottil (45+3.), Martínez Quarta (67.), M. Kean (75.), illetve Nagy Zs. (9., 11-esből), Soisalo (12.), W. Golla (89.)
sárga lap: Martínez Quarta (17.), Pongracic (85.), illetve Nagy Zs. (56.)

 

További eredmények:
Mladá Boleslav (cseh) – Paksi FC 2-2
Legia Warszawa (lengyel) – Drita (koszovói) 2-0
Pjunik (örmény) – Celje (szlovén) 1-0
FK Panevezys (litván) – TNS (walesi) 0-3
Brann Bergen (norvég) – Asztana (kazah) 2-0
Djurgarden (svéd) – Maribor (szlovén) 1-0
FC Köbenhavn (dán) – Kilmarnock (skót) 2-0
Häcken (svéd) – Heidenheim (német) 1-2
Omonia (ciprusi) – Zira (azeri) 6-0
CFR Cluj (román) – Pafosz (ciprusi) 1-0
Krivbasz Krivij Rih (ukrán) – Betis (spanyol) 0-2
Rijeka (horvát) – Olimpija Ljubljana (szlovén) 1-1
Víkingur Reykjavík (izlandi) – UE Santa Coloma (andorrai) 5-0
Partizan Beograd (szerb) – Gent (belga) 0-1
Wisla Kraków (lengyel) – FC Bruges (belga) 1-6
KÍ Klaksvík (feröeri) – Helsinkin JK (finn) 2-2
St. Patricks (ír) – Istanbul Basaksehir (török) 0-0
Chelsea (angol) – Servette (svájci) 2-0
Lens (francia) – Panathinaikosz (görög) 2-1
St. Gallen (svájci) – Trabzonspor (török) 0-0
Lincoln (gibraltári) – Larne (északír) 2-1

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik