Élő Magyar foci

Nem bírt bosnyák ellenfelével a Fradi az EL-playoff hazai meccsén

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Gól nélküli döntetlent játszott a Ferencváros labdarúgócsapata a bosnyák Borac Banja Luka ellen az Európa Liga-selejtező playoffjának budapesti mérkőzésén.

Bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy a Fradi nagyobb rohamokkal indít, a Borac Banja Luka pedig visszahúzódik, és a kontrákra épít, igazából egyik sem vált valóra.

A hazaiak néhány szöglettel próbáltak veszélyeztetni, de az első komoly helyzetre a 26. percig kellett várni, amikor Abu Fani job oldali szögletét Knoester fejelte közelről kapura, de a vendégkapus nagy bravúrral védett.

Varga Jennifer / 24.hu

A hajrára kicsit megélénkült a játék, előbb a 44. percben Savic távoli lövését védte Dibusz, majd a ráadásban Varga Barnabás két rossz fejes után lábbal már életveszélyesnek bizonyult, jobb alsó sarokra tartó lövését azonban Manojlovic bravúrral szögletre tolta.

Varga Jennifer / 24.hu

A második félidő elején hasonló helyzetben kellett mentenie a Borac kapusának, ezúttal Ben Romdan a bal alsó sarkot célozta meg, de Manoljovic ismét résen volt.

Érezte Pascal Jansen, hogy változtatni kell, tíz percen belül négyet is cserélt, hogy kicsit felpörgesse a játékot – helyzetet azonban egy régi motoros, Zachariassen hagyott ki, aki centikkel lőtt a jobb sarok mellé.

A ráadásban még Kady fejesét óriási bravúrral védte Manoljovic, maradt a 0-0, a közönség füttykoncerttel jutalmazta a hazaiakat.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló (playoff), első mérkőzés

Ferencváros – Borac Banja Luka (bosnyák) 0-0
Groupama Aréna, 13 167 néző
v.: Nicholas Walsh (skót)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Knoester, Ramírez (Civic, 69.) – Abu Fani (Maiga, 60.), Rommens – Zachariassen (Kady, 82.) – Ben Romdhane (Misidjan, 60.), Varga (Pesic, 59.), Traoré
Borac Banja Luka: Manojlovic – Kvrzic, Meijers, Carolina, Vukcevic – Grahovac, Skorup (Pihler, 74.) – Kulasin (Hrelja, 78.), Savic, Sreckovic (Cavic, 62.) – Lukic (Hasukic, 78.)
sárga lap: Misidjan (93.), illetve Carolina (22.), Grahovac (74.), Kvrzic (78.)

 

További eredmények:
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Topolya (szerb) 3-0
Linzer ASK (osztrák) – FCSB (román) 1-1
Molde (norvég) – Elfsborg (svéd) 0-1
Viktoria Plzen (cseh) – Hearts (skót) 1-0
Rigas FS (lett) – APOEL (ciprusi) 2-1
PAOK (görög) – Shamrock Rovers (ír) 4-0
Ludogorec Razgrad (bolgár) – Petrocub Hincesti (moldovai) 4-0
Lugano (svájci) – Besiktas (török) 3-3
Dinamo Minszk (fehérorosz) – Anderlecht (belga) 0-1
Jagiellonia Bialystok (lengyel) – Ajax (holland) 1-4
Braga (portugál) – Rapid Wien (osztrák) 2-1

Egykapuzás

Beszorította ellenfelét a Fradi a végére… hátha.

Fejesecske

Pesic fejese a kapus kezébe hullott.

Görcs(össég)

Egyre több Borac-játékos kap görcsöt, közben jönnek a cserék is. Skorup helyére Pihler állt be.

Ez végre nagy helyzet volt!

Zachariassen mellel átvette a labdát, majd jobbról egyből kapura tette, de centikkel elvétette a célt.

Íme a változások

Varga, Ben Romdan és Abu Fani ment le, Pesic, Misidjan és Maiga érkezett.

Nagy védés

Ezúttal Ben Romdan a bal alsó sarkot célozta meg, de Manoljovic résen volt.

Folytatódik

Nézzük, mire megy egymással a két csapat.

A félidőben 0-0

Ennyi volt az első félidő, se a Fradi nem támadott ellenállhatatlanul, se a Borac nem húzódott vissza teljesen – ennek ellenére azért adódtak lehetőségek. De talán majd a második félidőben születik gól.

Szusszanjunk!

Hatalmas védés

Húú, Varga lövését a vendégek kapusa kitolta a jobb alsó sarok elől.

Vala...

Varga Jennifer / 24.hu

Ez is széles

Varga érkezett egy jobb oldali beadásra, de hét-nyolc méterrel a kapu mellé bólintott.

Olvasói sztorik