Magyar foci

Váratlant húzott a Honvéd, Laczkó Zsolt az új vezetőedző

honvedfc.hu
honvedfc.hu

Laczkó Zsoltot nevezték ki a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd FC új vezetőedzőjének. A magyar válogatottnál Marco Rossi szövetségi kapitány egyik segítőjeként is dolgozó szakember megbízását a kispesti klub hétfőn jelentette be honlapján.

„Laczkó Zsoltot szakmailag egy jól felkészült edzőnek tartom, a futballról alkotott elképzeléseink nagyon hasonlítanak egymáshoz, sok közös tulajdonságunk van. Mindketten a sok munkában hiszünk és azt gondoljuk, hogy egy csapat kizárólag akkor lehet eredményes, ha az edzői stáb példát mutat a játékosoknak és azon dolgozik reggeltől estig, hogy az együttes sikeres legyen – idézte a honlap Fórizs Sándort, a klub sportigazgatóját. – Zsolt Marco Rossi mellett rengeteg tapasztalatot szerzett a válogatottnál, a Honvéddal volt magyar bajnok, tudja azt, hogy a közönség mit vár el tőlünk és biztos vagyok abban, hogy mindent meg fog azért tenni, hogy a csapat sikeresen szerepelhessen. A Honvéd nevében szeretném megköszönni Marcónak, hogy támogatta Zsoltot ebben a feladatban.”

A 37 éves tréner játékosként 2017-ben erősítette a piros-feketéket és bajnokságot nyert a csapattal, a magyar válogatottban 22 alkalommal lépett pályára és játszott többek között a Sampdoria, a Ferencváros és a DVSC csapatában is. Edzői karrierjét a Puskás Akadémiánál kezdte, 2021-től dolgozik a nemzeti csapat mellett, a Honvédhoz pedig idén nyáron csatlakozott a második csapat vezetőedzőjeként, mostantól pedig az első csapatot irányítja.

Nagyon meglepődtem, amikor felvetődött a lehetőség, de egy percig se gondolkodtam, mert Magyarország egyik legnagyobb klubjáról van szó, tisztában vagyok, mit jelent a Honvédot irányítani, készen állok a kihívásra

– mondta Laczkó Zsolt.

„A döntés kapcsán természetesen kikértem Marco Rossi véleményét is, aki maximálisan támogatott, hogy elfogadjam ezt a feladatot, nagyon köszönöm neki. Az elmúlt három évben sokat tanultam a válogatottnál, tőle és az egész szakmai stábtól, nagyon örülök, hogy a Honvéd és a nemzeti csapat is támogatja a két munkakör együttes ellátását” – folytatta.

A Budapest Honvéd nem kezdte jól az NB II új szezonját, négy mérkőzésen négy pontot szerzett és a 11. helyen áll. A klub csütörtökön jelentette be, hogy az Arago Sport Kft. lett az új tulajdonosa, néhány órával azután, hogy menesztették az együttestől Csertői Aurél vezetőedzőt.

Kapcsolódó
Olyan verést kapott az NB II-es csapat, hogy egyből lemondott az edző
Dajka László higgadt, de piszkosul csalódott a 0-5 után.
Olvasói sztorik