Magyar foci

Olyan verést kapott az NB II-es csapat, hogy egyből lemondott az edző

budafok1912.hu
budafok1912.hu

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó NB II mostani szezonjában a Kazincbarcika, amely a negyedik forduló vasárnapi játéknapján a mesterhármast szerző Pethő Bence vezetésével 5-0-ra győzött a Budafok otthonában. A Budafok ezzel szemben elveszítette a legutóbbi két mérkőzését, ami után Dajka László vezetőedző lemondott.

Rövid leszek, nem fogok elemezni. Mindig is volt tartásom és büszkeségem. Ha a győztes csapatnak a tagja vagyok, akkor a vesztesnek is. Teljesen higgadt vagyok, de piszkosul csalódott. Sok sikert kívánok az utódomnak, remélem, a lemondásomat elfogadják

idézi a Nemzeti Sport Dajkát.

A februárban kinevezett Dajka László összesen 17 meccsen irányította a Budafokot, a csapat ebből hétszer nyert négy döntetlen és hat vereség mellett.

Játékosként 24-szer szerepelt a magyar válogatottban, játszott az 1986-os világbajnokságon is. Edzőként számos csapatnál megfordult, a többi közt Budafokon is (2015-ben), a mostanit megelőzően pedig a Honvéd másodedzője volt.

Kapcsolódó
„Lelkileg nagyon nehéz volt” – 55 nappal horrorsérülése után tért vissza Varga Barnabás
A csatár arcmaszkban játszotta végig az Újpest elleni derbit.
Olvasói sztorik