Magyar foci

A felcsúti játékosoknak, és még a bírónak is át kellett öltöznie a szünetben

M4 Sport
M4 Sport

A Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a három forduló után szintén pontveszteség nélkül álló, vendég MTK Budapestet vasárnap, az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

A meccset nagy elánnal kezdte a Puskás Akadémia, ám sok helyzetéből egyet sem tudott gólra váltani. A félidő vége felé magára talált az addig keveset mutató MTK, amely Robert Polievka révén kapufáig is eljutott.

A szünet után a vendégek fehér mezével könnyen összetéveszthető, világoskék szerelésüket sötétkékre cserélték a hazaiak, emiatt pedig a játékvezetőnek és asszisztenseinek is mezt kellett cserélnie. A felcsútiak szerezték meg a vezetést, Jonathan Levi volt eredményes. A folytatásban a cserepadról minden csatárát pályára küldő fővárosi gárda igyekezett nyomást helyezni a hazai védelemre, amely azonban jól reagált erre és magabiztosan őrizte meg a megszerzett előnyt.

A Paks hazai pályán 2-1-re legyőzte a Nyíregyházát. Az idényt győzelemmel kezdő újonc sorozatban harmadszor kapott ki az élvonalban, a Paks szezonbeli második hazai bajnokiját is 2-1-re nyerte meg.

A legutóbbi szezonban második Paks jövő héten a cseh Mlada Boleslav ellen száll harcba a Konferencia Liga főtáblájáért. A sorozatterhelés miatt két pihenőnapot kaptak a paksi játékosok az újonc elleni találkozót megelőzően.

NB I, 4. forduló

Fehérvár FC-Zalaegerszegi TE FC 1-1
Paksi FC-Nyíregyháza Spartacus FC 2-1
Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 1-0

szombaton játszották:
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 0-1
Ferencvárosi TC-Újpest FC 1-0

pénteken játszották:
Kecskeméti TE-ETO FC Győr 2-1

 A tabella:
1. Puskás Akadémia FC        4  4   –   –      8-3  12 pont
2. MTK Budapest              4  3   –   1      6-2   9
3. Ferencvárosi TC           3  3   –   –      4-0   9
4. Paksi FC                  4  2   1   1      7-7   7
5. Kecskeméti TE             4  1   2   1      3-3   5
6. Fehérvár FC               4  1   2   1      5-6   5
7. Debreceni VSC             3  1   1   1      4-2   4
8. Zalaegerszegi TE FC       4  1   1   2      5-5   4
9. Diósgyőri VTK             4  1   1   2      4-7   4
10. Újpest FC                 4  1   –   3      6-6   3
11. Nyíregyháza Spartacus FC  4  1   –   3      4-9   3
12. ETO FC Győr               4  –   –   4      3-9   0

Kapcsolódó
Olyan verést kapott az NB II-es csapat, hogy egyből lemondott az edző
Dajka László higgadt, de piszkosul csalódott a 0-5 után.
Olvasói sztorik