Magyar foci

Idén megúszta feröeri mumusát a Ferencváros

A Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka együttesével csap össze a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

A magyar bajnok kedden alulmaradt – 1-3-as összesítéssel – a dán Midtjyllanddal szemben a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így átkerült a második számú európai kupasorozat selejtezőjébe.

Az FTC-nek csütörtök estig kellett várnia ellenfelére, mely a Banja Luka֪–Klaksvík El-selejtezős párharcból került ki. Az első mérkőzésen a tavalyi BL-selejtezőben a Ferencvárost felülmúló feröeri együttes nyert hazai pályán 2-1-re, csütörtökön Boszniában pedig sokáig továbbjutásra állt, ám a nagy fölényben játszó hazaiak a hajrában hosszabbításra mentették a párharcot, majd a ráadásban megszerezték a továbbjutásukat jelentő gólt.

A Banja Luka 4-3-as összesítéssel jutott tovább, míg a Klaksvík a Konferencia Liga selejtezőjének utolsó körében folytatja nemzetközi szereplését.

A háromszoros bosnyák bajnok eddig egyszer találkozott magyar csapattal, még 1992-ben, az azóta megszűnt Közép-európai kupa (Mitropa-kupa) utolsó kiírásában, amikor a döntőben tizenegyesekkel a BVSC-t múlta felül.

A csapat keretében szerb, holland, curacaói, osztrák, horvát és montenegrói légiósok vannak, a legismertebb azonban a kolumbiai védő, Sebastián Herrera, aki 2020 és 2022 között az MTK-ban szerepelt.

A jövő héten kezdődő FTC-Banja Luka párharc győztese az EL, a vesztese pedig a KL főtáblájára kerül.

Kapcsolódó
„Ezúttal is jobbak voltunk az ellenfélnél az első félidőben, de a BL brutális tud lenni”
A Fradi edzője szerint mindkét meccsen jobb volt együttese az első félidőben.
Olvasói sztorik