Magyar foci

A hétvégi Fradi-Újpest előtt mindkét csapat igazolt egy-egy külföldi hátvédet

Ujpestfc.hu
Ujpestfc.hu

André Duarte személyében portugál hátvéddel erősítette meg keretét az NB I-ben szereplő Újpest FC labdarúgócsapata.

A klub honlapja szerint a 26 éves játékos az NK Osijektől érkezett. Duarte a portugál Lounes és Sacavenense csapataiban nevelkedett, de megfordult a Sporting utánpótlásában is. 2022-ig kizárólag portugál együttesekben futballozott, majd a román élvonalbeli FC Universitatea Craiovához igazolt. A romániai szezont követően fél évre az olasz Serie B-s Reggianához került, onnan pedig a horvát első osztályú Osijekhez.

Az eszékieknél az előző szezonban 30 bajnokira nevezték, ezekből 29-szer kezdőként kapott szerepet és 28-szor végigjátszotta a mérkőzéseket. Ebben az idényben három Konferencia Liga-selejtezőn és egy bajnokin is játéklehetőséget kapott.

A 195 centiméter magas, kiváló fizikumú játékos a háromvédős rendszer bármelyik hátsó posztján használható, írta az Ujpestfc.hu.

A hétvégén az Újpest az FTC-hez látogat, amely szintén beszerzett egy légióst a hátvédsorba: szerdán mi is írtunk róla, hogy Stefan Gartenmann a dán FC Midtjyllandtól érkezhet a BL-ből kieső csapathoz, és így is lett, a Fradi csütörtökön bejelentette az új játékosát.

„Stefant már régebb óta ismerjük, most pedig egy olyan kedvező lehetőség nyílt, hogy sikerült megszereznünk őt. Egy nagyon megbízható belső védő, aki mindig képes hozni az elvárt szintet.

Nagyon jó karakter, nagyon jó mentalitású, profi gondolkodású játékos, aki a csapat struktúrája szempontjából is fontos szerepet tud majd betölteni. Fontos, hogy fenntartsuk a konkurenciaharcot ezen a poszton. Bízunk benne, hogy már rövid távon meg tudja oldani ezt a feladatot

– nyilatkozta Hajnal Tamás sportigazgató a Fradi ötödik nyári szerzeményéről.

NB I, 4. forduló:

péntek:
Kecskeméti TE – ETO FC Győr 20.00

 

szombat:
Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 17.00
Ferencvárosi TC – Újpest FC 19.30

 

vasárnap:
Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE FC 15.30
Paksi FC – Nyíregyháza Spartacus FC 17.45
Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 20.00

 

A tabella:
1. MTK Budapest 3 3 – – 6-1 9 pont
2. Puskás Akadémia FC 3 3 – – 7-3 9
3. Ferencvárosi TC 2 2 – – 3-0 6
4. Debreceni VSC 2 1 1 – 4-1 4
5. Paksi FC 3 1 1 1 5-6 4
6. Fehérvár FC 3 1 1 1 4-5 4
7. Újpest FC 3 1 – 2 6-5 3
8. Zalaegerszegi TE FC 3 1 – 2 4-4 3
9. Nyíregyháza Spartacus FC 3 1 – 2 3-7 3
10. Kecskeméti TE 3 – 2 1 1-2 2
11. Diósgyőri VTK 3 – 1 2 3-7 1
12. ETO FC Győr 3 – – 3 2-7 0

Olvasói sztorik