Magyar foci

Kettős vereséggel zúgott ki a Fehérvár a Konferencia Ligából

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Fehérvár idegenbeli kudarcát követően szerdán a hazai visszavágón 2-0-ra kapott ki a ciprusi Omoniától, így kettős vereséggel, 3-0-s összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

Noha a Fehérvár várta hátránnyal a visszavágót, mégis az Omonia lépett fel támadólag a meccs elején. Az első negyedórában Tóth Balázsnak legalább háromszor kellett védenie, hogy megóvja a kapuját, egy ízben pedig a jobb kapufa segítette ki. Több mint húsz percet kellett várni az első hazai lehetőségre, Bedi lövése nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot.

A játék képe viszont nem változott, egyértelműen a ciprusiak irányítottak, a fölényük pedig szűk harminc perc alatt góllá érett. A vezetés megszerzése ellenére sem vettek vissza a tempóból a vendégek, a szünetig hátralévő időben is a magyar kapusnak akadt védenivalója.

Pető Tamás vezetőedző hármas cserével próbálta frissíteni együttesét, amely jobban is kezdte a második játékrészt, ehhez azért hozzájárult az is, hogy a ciprusiak biztos előnyük birtokában már kevésbé erőltették a támadásokat.

Hiába birtokolta többet a labdát a magyar csapat, mint a párharc előző három félidejében, komoly gólhelyzete így sem volt, mert az ellenfél megingás nélkül szervezetten védekezett. Ennek következtében sem az összesítésben, sem a meccsen nem jött össze az egyenlítés, sőt, a hajrában újra az Omonia volt veszélyesebb és a hosszabbításban megadta a kegyelemdöfést is.

A vendégek magyar válogatott futballistája, Lang Ádám a cserepadról nézte végig a találkozót. Az Omoniára a horvát NK Osijek és az azeri Zira továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a Fehérvár pedig búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Fehérvár FC – Omonia (ciprusi) 0-2 (0-1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3840 néző,
v: Jakob Kehlet (dán)
Fehérvár: Tóth B – Melnyik (Huszti, 46.), Serafimov, Spandler, Milicevic – Katona (Kovács M., 75.), Bedi, Csongvai, Pető (Babos, 46.) – Christensen (Stefanelli, 57.), Holender (Kovács P., 46.).
Omonia: Fabiano – Dionkou (Maszurasz, 92.), Panajotu, Coulibaly, Hammasz – Erakovic (Kuszulosz, 82.), Maric – Simic, Alioum (Haralampusz, 46.), Semedo (Atzili, 82.) – Stepinski (Kakulli, 91.)
gól: Semedo (28.), Kakulli (95.)
sárga lap: Serafimov (73.), illetve Semedo (28.)
továbbjutott: az Omonia kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Olvasói sztorik