Magyar foci

Grzelak a Fehérvár elleni 4-1 után: Az igazi karakter akkor jön elő, ha nehéz helyzetben vagy és talpra kell állnod

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Két vereség után megszerezte első győzelmét az NB I-ben az Újpest, amely 4-1-re legyőzte a Fehérvárt.

A mecccs különleges lehetett Bartosz Grzelak számára, hiszen a lilák edzője épp a Fehérvártól érkezett, ahol 2023 márciusától az előző bajnokság végéig dolgozott.

A 45 éves svéd szakember a lefújás után úgy fogalmazott, nagyon tiszteli a Fehérvár játékosait, szakmai stábját és szurkolóit, akiktől mindig nagy támogatást kapott, de számára már az Újpest van fókuszban.

„A teljesítményünk már az előző meccseken is rendben volt, csak nem párosult a megfelelő eredménnyel. Az igazi karakter akkor jön elő, ha nehéz helyzetben vagy és talpra kell állnod. Egész héten láttam a csapatomon az elszántságot, eddig nem mentek jól a dolgok, mégis sikerült győznünk” – értékelt Grzelak.

Kollégája, Pető Tamás amiatt szomorkodott, hogy egygólos hátrányban két ziccert is elrontottak, pedig ezeket kihasználva fordíthattak is volna.

„Ezek kimaradtak, majd az első félidő hajrájában két könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfelünknek. A második félidőben mentünk előre, örülök, hogy az egyik centerünk végre betalált. Háromnaponta játszunk, ez nagyon nehéz, de megyünk tovább. Gratulálok az Újpestnek, megérdemelten nyertek, mert kihasználták a lehetőségeiket”.

A tabellán hetedik Újpest a negyedik fordulóban a Fradival játszik rangadót, a hatodik Fehérvár pedig a Zalaegerszeget fogadja, de előbb még vár rá a ciprusi Omonia Nicosia elleni szerdai visszavágó a Konferencia Liga-selejtezőben, amelyet egygólos hátrányból kezd a Vidi.

Olvasói sztorik