Magyar foci bajnokok ligája

A Fradi edzője több gyenge pontot is talált a dán BL-rivális játékában

Claus Fisker / MTI / EPA / Ritzau
Oliver Sörensen és Adama Traoré harcol a labdáért a BL-selejtező odavágóján
Claus Fisker / MTI / EPA / Ritzau
Oliver Sörensen és Adama Traoré harcol a labdáért a BL-selejtező odavágóján
Pascal Jansen vezetőedző szerint elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítania a Ferencvárosnak ahhoz, hogy kedden a hazai visszavágón kétgólos hátrányból megfordítsa a Midtjylland elleni párharcot a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

„Az első félidőben erősek voltunk, de a helyzetkihasználás nem volt jó. Nemzetközi szinten nem lesz öt-hat helyzetünk, csak kettő-három, de azt ki kell tudni használni” – ondta hétfői sajtótájékoztatóján a nyáron kinevezett holland szakember.

„Remélem, tele lesz a stadion, mert minden egyes Fradi-szurkolóra szükségünk van. Noha Dániában volt gyengébb pillanata, ez a csapat megérdemli a buzdítást.”

Jansen felidézte, hogy a herningi első felvonás után csak azt kérdezte a játékosaitól, voltak-e már olyan helyzetben, amikor az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, mert ezzel rá akart világítani arra, hogy ez a párharc még korántsem dőlt el.

Nehéz volt lenyelni, hogy saját hibáink miatt kaptunk ki 2-0-ra, de tudnunk kell kezelni ezt a szituációt. Ezt meg kell oldanunk hazai pályán, amihez elengedhetetlenül fontos, hogy magabiztosan álljunk a feladathoz

– jelentette ki az 51 éves tréner, aki több gyenge pontot is talált a rivális játékában.

Jansen felidézte, hogy pályafutása során volt már olyan párharca, amelyet csapata kétgólos vereség után fordított a maga javára hazai pályán, ugyanis tavaly tavasszal az AZ Alkmaarral 2-0-ra kikapott a belga Anderlecht vendégeként, majd Hollandiában ugyanilyen arányban győzött az együttese, amely végül 11-esekkel jutott négy köze a Konferencia Ligában.

Kristoffer Zachariassen úgy vélte, a Midtjylland nagyon jó csapat, amely fizikálisan nagyon erős és a pontrúgásai rendkívül veszélyesek, erre nagyon oda kell figyelniük. Szintén a dán rivális erősségei között említette a hosszú indításokat és a párharcokat.

„Nehéz helyzetben vagyunk, de a szurkolóink támogatásával sikerülhet. Minél hamarabb szeretnénk megszerezni az első gólt, mert akkor még sok időnk lehet a másodikra, és játszhatunk türelmesen. Képesek vagyunk akár kétszer-háromszor betalálni, de fontos lesz a kapunkat megőrizni a góltól.”

A norvég középpályás kifejtette, a kedd-szombat ritmus ellenére fizikálisan jó állapotban van a csapat és készen áll az összecsapásra, kiváltképpen önbizalommal felvértezve a DVTK felülmúlása után.

A BL-főtáblára jutáshoz a mostanival együtt két párharcot kell nyerni, a győztes az utolsó körben a szlovák Slovan Bratislava és a ciprusi APOEL továbbjutójával találkozik és legrosszabb esetben is az Európa-liga főtábláján szerepelhet.

A vesztes átkerül a második számú európai kupasorozat selejtezőjének utolsó fordulójába, ahol a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzdhet meg.

A kedden 20 órakor kezdődő visszavágót az M4 Sport élőben közvetíti.

(MTI)

Kapcsolódó
A Fradinak meg kell törnie a dán átkot, különben lemondhat a BL-ről
Kedd este kétgólos hátrányból vág neki a visszavágónak.
Olvasói sztorik