Magyar foci

Harmadik bajnokiját is elbukta az ETO FC Győr

Az újonc ETO FC Győr otthon 2-1-re kikapott az MTK Budapesttől a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A kék-fehérek sikerükkel továbbra is százszázalékosak, míg a zöld-fehérek a kudarcukkal pont nélküliek.

Az ETO már a második percben megszerezte a vezetést: Bumba hajszálpontos beadását Lukic – akit nem őriztek megfelelően a tizenhatoson belül – fejelte a hálóba (1-0).

A 35. percben egy gyors MTK-ellentámadás végén Bognár István egyedül tört kapura, de a csütörtökön igazolt szlovák kapus, Samuel Petrás buktatta a büntetőterületen belül. A tizenegyest a sértett magabiztosan lőtte a hálóba (1-1).

Az első félidőben a győriek futballoztak némi fölényben, ez a labdabirtoklás arányában és a kapura lövések számában is megmutatkozott, de mivel nem céloztak pontosan, a szünetben be kellett érniük döntetlennel.

Az 51. percben Vera védekezés közben a tizenhatoson belül megütötte Kovács Patrik arcát. Az újabb büntetőt ismét Bognár végezte el, ugyanoda lőtte, ahova az elsőt, és bár Petrás megint jó irányba vetődött, védeni ezúttal sem tudott (1-2).

Ez a játékrész már kiegyenlítettebb volt, és a hazaiak egyenlíthettek volna, mert a 78. percben már büntetőhöz készülődtek – miután Vera a kapu előterében a földre került Varju szorításában –, de a videobírós visszajátszás megtekintése után a játékvezető mégsem ítélt tizenegyest.

A 95. percben Demjén védte Lukic veszélyes kapáslövését, ezzel biztosította a fővárosiak idénybeli harmadik sikerét.

NB I, 3. forduló

ETO FC Győr – MTK Budapest 1-2 (1-1)
Győr, 3420 néző
v.: Rúsz
ETO FC Győr: Petrás – Vera (Farkas B., 86.), Boldor, Szépe, Csontos – Tóth R., Diarra (Marku, 72.) – Skvarka (Vianna, 72.), Bumba (Bánáti, 33.), Gavric – Lukic
MTK Budapest: Demjén – Varju, Beriasvili, Nagy Zs. (Kocsis, 74.) – Hej, Kata, Horváth A., Bognár (Végh, 74.), Kovács P. (Molnár Á., 100.) – Molnár R. (Jurina, 64.), Polievka (Stieber, 64.)
gól: Lukic (2.), illetve Bognár (38., 54., mindkettőt 11-esből)
sárga lap: Vera (53.), illetve Kovács P. (45.), Varju (84.), Demjén (94.)

(MTI)

Kapcsolódó
Akár súlyosabb vereségbe is beleszaladhatott volna a Paks
Zalaegerszegen kapott ki nagyon simán.
Olvasói sztorik