Magyar foci

Diósgyőrben jobban ment a Fradinak, mint a BL-ben

Vajda János / MTI
Mohamed Ali Ben Romdhane tizenegyesből gólt szerez a Diósgyőr ellen
Vajda János / MTI
Mohamed Ali Ben Romdhane tizenegyesből gólt szerez a Diósgyőr ellen
A címvédő Ferencváros kétgólos győzelmet aratott a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó NB I harmadik fordulójának első szombati mérkőzésén.

A fővárosiak az első perctől fölényben futballoztak, ki is alakítottak néhány lövőhelyzetet, a kaput viszont nem találták el. A meddő mezőnyfölény mégis vezetést eredményezett, mert Sanicanin szabálytalansága miatt a zöld-fehérek büntetőhöz jutottak, melyet Ben Romdhane magabiztosan értékesített (0-1).

A gól sem változtatott a játék képén, a hazaiak elsősorban a védekezésre összpontosítottak, a vendégek pedig labdabirtoklási fölényük ellenére sem voltak veszélyesek az ellenfél kapujára.

Térfélcserét követően megélénkült a játék, a piros-fehérek Gera révén a kapufát találták el, de a túloldalon is akadtak ígéretesek lehetőségek, kétszer Sentic védett, Gustavo közeli fejesénél pedig őt is a kapufa segítette ki.

Negyedóra elteltével mindkét fél hármas cserével próbált frissíteni, a meccs képe viszont nem változott: a Ferencváros fölényben futballozott. Mivel a diósgyőri csapat a hajrára sem tudott újítani, így a vendégek megérdemelten elvitték a három pontot Miskolcról, ráadásul a hosszabbításban egy hatalmas védelmi hibát kihasználva az FTC a kegyelemdöfést is megadta riválisának (0-2).

A fővárosiak továbbra is százszázalékosak az élvonalban, igaz, ez csupán a második találkozójuk volt, mert a nyitókörben a debreceni fellépésük elmaradt. A zöld-fehérek kedden kétgólos hátrányban fogadják a dán Midtjyllandot a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának hazai visszavágóján.

NB I, 3. forduló

Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)
Miskolc, 8050 néző, v.: Káprály
Diósgyőr: Sentic – Gera, Lund, Szatmári, Sanicanin – Holdampf – Varga Z. (Bényei, 60.; Fekete, 81.), Klimovics (Jurek, 78.), Edomwonyi, Franchu (Moha, 60.) – Rakonjac (Kampecisz, 60.)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Gustavo, Civic (Ramírez, 59.) – Maiga (Rommens, 59.), Ben Romdhane – Kady (Zachariassen, 59.), Abu Fani, Traoré (Pappoe, 88.) – Bassey (Kehinde, 95.)
gól: Ben Romdhane (21., 93., előbbit 11-esből)
sárga lap: Sanicanin (20.), Szatmári (42.), Edomwonyi (64.), Gera (83.)

(MTI)

Kapcsolódó
Ha harapósabb lesz a Fradi, megfordíthatja a BL-párharcot
Pascal Jansen edző bízik a visszavágóban, dán kollégája tudja, mindenre fel kell készülniük.
Olvasói sztorik