Magyar foci

Meghalt Ebedli Ferenc, a Fradi korábbi labdarúgója

fradi.hu
fradi.hu

71 éves korában elhunyt Ebedli Ferenc – adta hírül a fradi.hu. Ebedli Zoltán testvére 1952-ben született Budapesten. Tizenkét évesen lett a Ferencváros játékosa és 1971-75 között végigjárta a korosztályos csapatokat, de nem sikerült az utánpótlásból a felnőtt futballba való áttörés, az első csapatban csak egy tétmeccsen játszott.

Igaz, az emlékezetes, hiszen az 1974/75-ös Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) első fordulójában, a Cardiff City elleni második, 4-1-re megnyert mérkőzésén szerepelt, a később döntőig jutó csapat tagjaként.

A hátvéd 1975-ben igazolt el az Üllői útról, a Volán SC-hez, ahol tizennégy éven keresztül futballozott és csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Visszavonulása után 16 évet töltött el a fővárosi kék-fehéreknél, volt technikai vezető és edző is. A ’90-es években szakvezetőként dolgozott még Debrecenben, Tatabányán és Dunaújvárosban is többek között.

Megmondom őszintén, váratlanul ért a halála, sajnos a betegség elvitte, 72 éves lett volna szeptember 22-én. Szép pályafutást tudhatott a magáénak, mindannyiuknak hiányozni fog

– idézte a testvért, Ebedli Zoltánt a klubhonlap.

Olvasói sztorik