Magyar foci

Pető Tamás: Ha nekünk is negyven játékosunk lenne, mint más csapatnak, akkor nem lenne gond

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI
A Fehérvár az idegenbeli 2-1-es siker után hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Konferencia Liga selejtező második körének visszavágóján az azeri Szumgajit ellen, így továbbjutott. A mérkőzést követően a hazaiak vezetőedzője, Pető Tamás csak a továbbjutásnak tudott örülni.

A vendégek vezetőedzője, Samir Abasov idegesen értékelt a lefújást követően. Úgy vélte, hogy a két meccs alatt megmttatták, hogy képesek felvenni a versenyt egy jó ellenféllel szemben, azonban szerinte az első mérkőzésen történő kiállítás megpecsételte a sorsukat, ugyanis emiatt teljesen át kellett alakítania a taktikáját a visszavágóra, mivel a keretük nem volt elég mély ahhoz, hogy pótolni tudja az eltiltott játékosát.

Azeri újságírói kérdésre elárulta, hogy nem taktikai okból, hanem csupán frissítés céljából cserélt mind a két meccsen az utolsó öt percben, és bár nyugodtan kritizálhatják emiatt, de annyira szűkösek voltak a lehetőségei, hogy egy 16 éves helyett csak egy 15 évest tudott volna behozni. Abasov mindenesetre köszöni a szurkolóik biztatását, a kiesés után pedig a továbbiakban próbálnak az azeri bajnokságra koncentrálni.

A két edző értékelésében közös pont volt, hogy Pető Tamás is szűknek vélte a keretét. A Fehérvár edzője kérdésünkre elmondta, hogy a meccs során számos játékos azért cserélgette a pozícióját a pályán, mivel a rendelkezésére álló keret nem elég mély, és így próbálta pihentetni azokat a játékosokat, akik eddig az összes mérkőzésen játszottak:

Gradisarnak például ma nem szabadott volna pályára lépnie, a sérülését kockázattuk ezzel. Nincs sok játékosunk, de vannak olyan játékosaink, akik több poszton is tudnak játszani, például Melnyik vagy Christensen. Próbáljuk a lehető legjobb összeállítást megtalálni minden mérkőzésre, azonban remélem, lesznek még érkezők a nyáron.

Nagyon nehéz mérkőzés volt, mindössze két napunk volt rá felkészülni, ez játszott is a játékosaimon, fáradtak voltak, sok hibával játszottunk – de ahogy korábban is mondtam, az ellenfelünk egy jó csapat volt. Nagy siker a továbbjutás, hiszen egy alakuló, fiatal csapatunk van” – értékelte a mérkőzést Pető, aki szerint az történt a pályán, amire előzetesen számítottak.

A Fehérvár jobban kezdte a visszavágót, mint az azeri odavágót, az első félidő elején fölényben játszott, bár ez ziccerekben nem mutatkozott meg. Aztán a második félidőben egyre többször szorult be a hazai csapat a kapuja elé, Tóthnak bravúrt is kellett bemutatnia egy közeli fejesnél, a kontrák befejezése pedig bosszantó egyéni hibák miatt nem sikerült.

A meccs hajrájában, a mindössze pár perccel korábban pályára küldött Ominger Gergőt hordágyon kellett levinni a pályáról, Pető pedig addigra elhasználta az összes cserelehetőségét, így az utolsó 10 percet 10 emberrel kellett kibekkelnie a Vidinek.

„Az előző meccshez képest változtattunk a taktikánkon, az első félidőben szerintem megleptük az azerieket azzal, hogy felléptünk rájuk és feljebb toltuk a védekezésünket. Az elején többé-kevésbé bevált az, amit elképzeltünk, azonban a hibák következtében később egyre hátrébb szorultunk. A második félidőben stabilizáltuk a játékunkat, lett volna lehetőségünk kontrázni is, ám a hibák miatt ezekkel nem tudtunk élni. A végén egy szerencsétlen sérülés beárnyékolta a meccset, így csak a továbbjutásnak tudok örülni” – húzta alá a látottakat a hazaiak vezetőedzője.

Ominger sérülése a korábban említett vékony keret miatt is érzékenyen érinti a Fehérvárt.

“Nagy valószínűség szerint keresztszalag-szakadást szenvedett. Nagyon sajnálom Gergőt, nagyon tehetséges játékosnak tartom. Az így is vékony keretünk egyre fogy, és így készülünk a szombati Diósgyőr elleni mérkőzésre.

Van még mit javítani a játékunkon, azonban az nem normális, hogy két-három naponta kell felkészülnünk egy meccsre. Ha nekünk is lenne negyven futballistánk, mint más csapatnak, akkor nem lenne gond.

A Fehérvár a harmadik körben a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze, az első mérkőzést odahaza az Omonia nyerte 3-1-re, a visszavágóra csütörtökön este kerül sor. A potenciális ciprusi túra előtt azonban még egy hazai, Diósgyőr elleni bajnoki vár a Fehérvárra szombat délután.

Kapcsolódó
16 éves csatárral a kezdőjében jutott tovább a Vidi a Konferencia Ligában
Nem szép meccsen, de megőrizte előnyét a Fehérvár a párharcában.
Olvasói sztorik