Magyar foci

Meghalt a Fradi korábbi elnöke, Furulyás János

Életének 91. évében elhunyt a Ferencvárosi Torna Club egykori elnöke, dr. Furulyás János – adta hírul a klub honlapja.

Az 1933. november 19-én Vácszentlászlón született Furulyás vallásos családban nevelkedett, ennek ellenére mégis belépett a pártba. Az ellentmondás okaként egy interjúban a jobb érvényesülés esélyét nevezte meg. A pártvonal nem csak a karrier előmenetelében, de a Fradihoz kötődő kapcsolatában is szerepet játszott, hiszen 1972-ben a Vácszentlászlói Zöld Mező Termelőszövetkezet elnökeként került a labdarúgó szakosztályhoz.

Az akkori szokásoknak megfelelően úgy „szponzorálta” a Fradit, hogy sok sportolónak, zömmel futballistáknak a bejelentett munkahelye a téesz volt, onnan kapták a fizetésüket. Személye a kilencvenes évek közepén, az első privatizációs kísérletek, az ENIC, az IMG, a Dicobe cégekkel történő tárgyalások során került reflektorfénybe – írja a fradibaratikor.hu.

Torgyán József lemondása után 2001. február 13-án  előbb teljes elnöki jogkörrel meghatalmazott ügyvivőként, majd 2001. április 20-tól már a klub elnökeként képviselte az anyagilag szinte kilátástalan helyzetbe sodródó Fradit. Torgyán távozása után ugyanis az úgynevezett FVM közeli cégek sorra mondta fel a klubbal kötött reklámszerződésket, ami több száz millió forint kiesést jelentett.

A futballcsapat ennek ellenére 2001. tavaszán a 27.  bajnoki címét ünnepelhette, amely után Furulyás úgy nyilatkozott a klub körül kialakul helyzetről, hogy

májusban nagyon közel kerültünk a felszámoláshoz, csak igen nehéz munkával értük el, hogy a sportolók a bíróság helyett edzésre járjanak.

Az FTC végül megmenekült, így a közgyűlés további négy évre bizalmat szavazott Furulyásnak, aki az elnöki tisztségét 2006. június 26-ig töltötte be.

Furulyás Jánost, az FTC elnökét a klub saját halottjának tekinti.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik